Időtlen csoda | Karácsonyi olvasóterv a New Life Church gyülekezettől Minta

Timeless Wonder | a Christmas Reading Plan From New Life Church

1. NAP A(Z) 19-BÓL/-BŐL

Bevezetés

Jézus azért jött a világba, hogy megmentse az emberiséget a bűn fogságából. Ő életünk minden napján elhalmoz bennünket a kegyelemmel, karácsonykor pedig különös csodálattal és ámulattal emlékezhetünk arra, mennyire megalázta Magát azért, hogy a közelünkben lehessen. Ezt az olvasótervet úgy terveztük, hogy segítsen neked végiggondolni, milyen hatása van Jézus születésének a jövődre, a jelenedre és a múltadra. Nincs olyan dolog az életedben, amelyet az Ő időtlen csodája ne tudna elérni és meggyógyítani!

Első nap

Gondolkodtál valaha azon, hogy miért mondta Jézus, hogy jobb nekünk, ha a Lélek jön el, mint ha Ő lenne velünk testben? A karácsonyi történet arról szól, hogy az Isten Fia testet öltött, és közöttünk lakott. Immánuel. A Szentlélek eljövetele azonban azt jelenti, hogy Ő bennünk lakozik. A Szentlélek Krisztus Lelke, a Csodálatos Tanácsadó, aki bennünk lakik, és erőt ad ahhoz, hogy képesek legyünk úgy élni, ahogy Jézus.

William Temple így fogalmazott: „Semmi köszönet nem lesz abban, ha a kezembe adják a Hamletet vagy a Lear királyt, és azt mondják, hogy írjak egy ugyanilyen drámát. Shakespeare képes volt erre; én nem. És abban sem lesz köszönet, ha valaki megmutatja nekem Jézus életét, és azt mondja, hogy éljek ugyanígy. Jézus képes volt erre; én nem. De ha Shakespeare szelleme belém költözne, én is tudnék ilyen drámákat írni. És ha Jézus Lelke belém költözne, akkor képes lennék olyan életet élni, mint Ő.” Nekünk megadatott az az ajándék, hogy a Szentlélek belülről irányít minket a krisztusi életre.

Ennek ellenére sokan aggodalmaskodva tekintünk a jövőbe, különösen karácsonykor. A kérdéseink felemészthetnek bennünket. Kivé fogok válni? Mit fogok elérni? Mit fogok hátrahagyni? Elfelejtettük, hogy a Biblia szerint mi az Isten ígéretének pecsétje. A pecsét a tulajdonjog törvényes kifejezőeszköze. Isten Lelke által fiakként és lányokként vagyunk elpecsételve, ezért mindig védelem alatt állunk, és mindig gondoskodnak rólunk. Az Úr az „örökbefogadás Lelkét” adta nekünk. Minden, ami az Övé, a miénk is. Ez a mi kimeríthetetlen, kegyelemből kapott örökségünk. A jelenre szóló ígéretünk az, hogy Ő minden pillanatban velünk van. A jövőre nézve pedig azt ígérte nekünk, hogy a jót, amit elkezdett bennünk, hűségesen be is fejezi. Ő soha nem hagyott cserben, és most sem fog cserben hagyni.

Ha tehát a jövőtől való félelem megkörnyékez bennünket, álljunk meg, és kérjük a Szentlelket, hogy mutasson rá, honnan jön ez az aggodalom! A félelem és a kételkedés már az Édenkert óta közös tőről fakad. Tegyük fel magunknak a kérdést: „Milyen hazugságot hiszek el, ami elveszi a békémet?” A Csodálatos Tanácsadó és a Béke Fejedelme egy és ugyanaz a Személy, és Ő visszavezet bennünket Önmagához. Ő Immánuel, az Isten bennünk.

Cselekedj! Van olyan része az aggodalmadnak, amely a félelem lelkével egyesül a jövőt illetően? Kérj tanácsot a Szentlélektől, és kérd, hogy emlékeztessen az igazságra!

*Az idézet John R. W. Stott Basic Christianity című könyvéből származik.

Nap 2

A tervről

Timeless Wonder | a Christmas Reading Plan From New Life Church

Ez a háromhetes olvasóterv azt az időtlen csodát segít felfedezni, hogy Isten az Ő Fia, Jézus által közénk jött. Azt javasoljuk, hogy a tervet hétfői napon kezdd el, mert így a hétvégi napokra rövidebb szövegek fognak jutni, ezzel elősegítve az ünnepi pihenést és elmélkedést. Csatlakozz hozzánk, és fedezzük fel együtt, mit jelent Krisztus születése a jövőnkre, a jelenünkre és a múltunkra nézve!

More

Szeretnénk megköszönni a New Life Church gyülekezetnek, hogy biztosították számunkra ezt az olvasótervet. További információt az alábbi weboldalon találsz, angol nyelven: https://newlifechurch.tv