Időtlen csoda | Karácsonyi olvasóterv a New Life Church gyülekezettől Minta
Kilencedik nap
Néha elég nehéz, sőt szürreális elképzelnünk, hogyan fogant meg Jézus Mária méhében. Éppen ezért kell a hit – elvégre senki sem gondol ösztönösen arra, hogy a Szentlélektől való várandósság megtörténhet. Mi lehetett a helyzet Józseffel? Valószínűleg elárulva és elveszve érezte magát, és bizonyára fájt neki, hogy a leendő menyasszonya látszólag hűtlen lett hozzá. Mindaz az izgalommal teli várakozás, amellyel az esküvőjükre készült, egy pillanat alatt összeomlott, amikor kiderült, hogy Mária gyermeket vár.
József már akkor nemesen cselekedett, amikor úgy döntött, hogy „titokban bocsátja el” Máriát. Azokban az időkben ugyanis a zsidó törvények szerint Máriát hűtlenség gyanújával a vének elé vezették, majd az ítélet meghozatala után halálra kövezték volna. Igaz emberként József igyekezett megóvni menyasszonyát a becsülete elvesztésétől. Bár nemesen cselekedett, ez nem csökkentette a fájdalmat és az összezavarodottságot, amelyet érzett.
Egy éjjel azonban minden megváltozott. Egy angyal jött hozzá álmában, és megerősítette, hogy amit Ézsaiás hétszáz évvel korábban megjövendölt, az most valósággá vált: Immánuel, „Velünk az Isten” szűztől születik. Ezután Józsefnek már elég hite és bátorsága volt ahhoz, hogy engedelmességben járja végig azt az utat, amelyet Isten kijelölt az újdonsült családja számára.
Mindannyian tudjuk, hogy az élet tele van csavarokkal. Egyikünk sem élvez védelmet a megrázó hírekkel, a kétségbeejtő fordulatokkal és a mindent megváltoztató beszélgetésekkel szemben. Csakúgy, mint Józsefnek, nekünk is szembe kell néznünk olyan helyzetekkel, amelyeknek látszólag semmi értelme. Ám még ennél is nehezebb lenyelni azt, hogy – Józseffel ellentétben – mi sok esetben még világos válaszokat sem kaphatunk. Ez mind azért van, mert egy bűnnel terhelt világban élünk. De még így is erősen ragaszkodhatunk ahhoz, amiről tudjuk, hogy igaz: Isten jó, és Ő mindent a te javadra és az Ő dicsőségére fog fordítani.
Ahelyett, hogy hagynád, hogy a zavarba ejtő és a fájdalmas helyzetek letérítsenek az utadról, kapaszkodj szorosan a Szentlélekbe, és engedd, hogy az Ő hangja vezessen téged! Szabadon dönthetsz amellett, hogy megbízol Benne, még ha ez nem is tűnik észszerűnek. József engedelmessége által Isten sokkal többet tudott tenni, mint ő valaha is gondolta volna. Ki mondta, hogy veled nem képes megtenni ugyanezt?
Cselekedj! Gondolj vissza egy olyan időszakra, amikor úgy érezted, nincs már remény, de Isten végül kinyilvánította számodra az Ő tervét és dicsőségét! Írj Neki egy hálaadó imádságot, amelyben megköszönöd Neki, hogy hűen gondoskodik rólad!
Szentírás
A tervről
Ez a háromhetes olvasóterv azt az időtlen csodát segít felfedezni, hogy Isten az Ő Fia, Jézus által közénk jött. Azt javasoljuk, hogy a tervet hétfői napon kezdd el, mert így a hétvégi napokra rövidebb szövegek fognak jutni, ezzel elősegítve az ünnepi pihenést és elmélkedést. Csatlakozz hozzánk, és fedezzük fel együtt, mit jelent Krisztus születése a jövőnkre, a jelenünkre és a múltunkra nézve!
More