Nyolcadik nap

A jelen fájdalma néha furcsa dolgokra veszi rá az embereket. A baj kezdetén – legyen az fizikai vagy érzelmi – az ismerőseink általában együttérzően és megértően fordulnak felénk. Amikor azonban elmúlik az újdonság hatása, az együttérzés is megfakulhat, sőt feltételezések is felüthetik a fejüket. Vajon mi hoztuk magunkra a bajt? Ez büntetés lenne? Vagy az Úr egyszerűen csak nem foglalkozik velünk?

Erzsébet és Zakariás hosszú évekig viselte a gyermektelenség fájdalmát. Nemcsak az áhított gyermek hiánya miatt fájt a szívük, mint sok párnak, hanem azért is, mert azokban az időkben az emberek rosszat feltételeztek a terméketlenség láttán. A fájdalom sokáig velük maradt azután is, hogy először rájöttek: nem lehet gyermekük úgy, ahogy elképzelték.

Hogyan éljük meg a fájdalmat méltósággal és őszintén, amikor a rossz időszakok évekig vagy akár évtizedekig elhúzódnak?

Erzsébet és Zakariás hű maradt a gyermekáldásba vetett reményéhez (még úgy is, hogy szörnyen fájdalmas lehetett nap mint nap csalódással szembesülni), és képesek voltak továbbra is ellátni a szerepüket papi családként. A pár ezzel megmutatja nekünk, hogy a csalódás és a remény képes kéz a kézben járni ebben a bűntől terhelt világban. Az Úrra bízhatjuk az életünket, még ha nem is értjük mindig, miért fáj valami. Azért bízhatunk Benne, mert Ő az Úr.

Egy nap Erzsébeték jövőért mondott imái a jelen valóságává váltak. Az angyal elmondta Zakariásnak, hogy az Úr meghallgatta a gyermekáldásért való könyörgésüket. Ami az embernek lehetetlen volt, az Isten keze által hirtelen lehetségessé vált. Amikor a világ azt sugallja, hogy fel kellene hagynod minden reménnyel, emlékezz, hogy a történelem legnagyobb kegyelmeit mindig sok könny előzte meg! Az Isten, aki meghallotta a fogságban lévő Izrael segélykiáltásait, aki segítette Dávidot, miközben az Saul elől menekült, és aki válaszolt Erzsébet fájdalmára, ugyanaz az Isten, aki rád is figyel.

Ezen a héten a jelen fájdalmával foglalkozunk. Nem azért, hogy elmerüljünk az önsajnálatban, hanem hogy a fájdalomban rejlő lehetőséget kihasználva közelebb kerüljünk az Úrhoz, és hogy kifejezzük az abba vetett hitünket (bármilyen nagy vagy kicsi legyen is), hogy Isten megtartja a szavát, és a megpróbáltatásokban is örömre lelhetünk. Ahelyett, hogy a körülményeinkre elkerülendő kellemetlenségként tekintenénk, próbáljuk meg azt a vigasztalást felkutatni, amelyet Isten ad azoknak, akik teljes szívvel keresik Őt.

Cselekedj! Milyen fájdalmat látsz jelenleg a saját életedben és magad körül? Ne add fel az imádságot és Isten vigasztaló jelenlétének keresését! Kötelezd el magad újra az Úrban való bizalom mellett azáltal, hogy ma is leteszed Elé a fájdalmaidat!