Paul Tripp hálaadási elmélkedéseiMinta

Amint papírra vetettem az igaz szeretet jellemvonásait, „igaz, alázatos, örömteli és kitartó”, a szívem megtelt a megbánás szomorúságával. Belegondoltam, hogy bizony az én szeretetem gyakran messze van az igaz szeretettől. Persze, itt az igaz nem a hamis ellentéte. Nem a tettető szeretetre gondolok, amely azt mondja, „Úgy teszek, mintha szeretnélek, de igazából nem is szeretlek.” Az igaz szó itt „egyenest” jelent, mint az a nyílvessző, amelyet az íjász kihúz a tegezből. Egy teljesen egyenes nyílra van szüksége egy olyan lövéshez, amelyben a nyíl, miután ellőtte az íjjal, nem fog a rossz irányba haladni. Az igaz szó itt azt jelenti, állandó, megbízható és nem hajlamos a szeretetlenség irányába haladni. Sajnos az én szeretetem még mindig ingadozik. Amikor valaki nem ért velem egyet, amikor valaki a terveim útjába áll, amikor valamilyen okból várakozásra kényszerülök, vagy amikor valaki más kapja meg azt, ami szerintem engem illetne meg: ilyen esetekben nagy a kísértés arra, hogy legkevésbé sem szeretetteljesen reagáljak.

A második szó az alázatos, amely meg is magyarázza, miért reagálok így: még mindig hiányzik belőlem az alázatosság. Még mindig hajlamos vagyok arra, hogy a saját terveim, a saját érzéseim, a saját vágyaim és a saját elvárásaim köré építsem az életemet. Még mindig hajlamos vagyok annak alapján értékelni „jónak” valamit a nap folyamán, hogy az nekem tetszett-e vagy kedvemre való volt-e, ahelyett, hogy azt vizsgálnám, én mennyire jártam Isten kedvében és mennyire voltam szeretetteljes másokkal. Még mindig arra csábulok, hogy úgy éljem az életem, mintha az a sajátom lenne, megfeledkezve arról, hogy drága árat fizetett értem Jézus. Mindennek következtében a szeretet sokszor inkább megterhelő, mintsem örömteli – a harmadik szavunk. Valóban igaz, hogy amikor saját magadért élsz, a mások iránti szeretet kimutatása megterhelővé válik.

Az utolsó szó, a legmagasabbra tett és a legnehezebben teljesíthető mércéje a szeretetnek: kitartó. A hűtlen szeretetnek nincsen nagy értéke. A szeretet, amelyet a szél fúj, amerre akar, egyáltalán nem is szeretet. Az ilyen „szeretet” csupán mulandó, pillanatnyi tettetés, amely több kárt okoz, mint hasznot. Ezért jelent számunkra Isten hűséges, örökké tartó szeretete annyira nagy és motiváló vigaszt.

A kérdés már csak az, honnan szerzel ilyen szeretetet? Az biztos, hogy nem abból, hogy összeszeded magad, és kijelented, „Ezentúl jobban fogok mindent csinálni.” Ha rendelkeznél ilyen önreformáló erővel, Jézus Krisztus keresztáldozata teljesen szükségtelen lenne. Csak úgy vagyok képes megszabadulni az énközpontú önimádat béklyóitól és elkezdeni másokat valóban szeretni, ha meggyökerezik bennem a megbocsátó, felszabadító, megerősítő és örökké tartó szeretet. Minél hálásabb vagyok ezért a szeretetért, annál nagyobb örömet találok annak továbbadásában. Egyedül Isten örömmel nekem adott szeretete által van lehetőségem arra, hogy olyan szeretet legyen a szívemben, amelyet örömmel adok tovább.