Paul Tripp hálaadási elmélkedéseiMinta

A világon semmit nem tehetsz azért, hogy kiérdemelt Isten kegyeit. Ez egy tény, amit egyszerűen el kell fogadnod és észben kell tartanod. Senki nem tud olyan hosszú ideig olyan igazságosan élni, hogy azzal megüsse Isten teljesen tökéletes mércéjét. A gondolataid nem lesznek elég tiszták; a vágyaid nem lesznek elég szentek; a szavaid nem lesznek elég kedvesek; és sem döntéseid, sem tetteid nem fogják megfelelő mértékben megtisztelni Istent. A mérce túlontúl magasan van, egyikünk sem éri el. Nincsenek kivételek. Mindannyian ugyanazon törvény súlya alatt roskadunk, és a bűn is egyformán megbénít minket. Minden ember könnyebben lázad, mint rendelődik alá; mindannyian inkább vagyunk büszkék, mint alázatosak; mindegyikünk hamarabb fordul bálványokhoz, mint imádja Istent; minden ember hajlamosabb az irigykedésre, mint a megelégedésre; és a szomszédainkkal is hamarabb kerekedünk vitába, mint szeretetteljes beszélgetésekbe. Mindegyikünk tolvaj valamilyen szinten; mindannyian vágyunk mások javaira; mind elferdítjük az igazságot, és csak ritkán védjük azt; és te és én is könnyebben használjuk szavainkat ítélkezésre, mint mások építésére. Minden egyes nap igazoljuk azt a tényt, hogy soha az életben nem fogjuk elérni Isten mércéjét.

Ezt bizonyítandó, íme a Biblia igazsága erre nézve: „Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte.” (Róma 3:20). És miért is van ez így? Azért, mert „minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön.” (Róma 3:23). Ez egyértelműen minden embert magába foglal, nincs kivétel, egy sem. Ez egy lesújtó és egyben alázatra indító igazság, melyet mindegyikünknek el kell fogadnia – szívünkbe kell vésnünk és éntudatunkba kell ültetnünk. Bár ez egy kemény igazság, mégsem kell, hogy reménytelen önsajnálatba taszítson minket, sőt, pontosan ez nyitja meg az ajtót az örök reménység és öröm előtt, ugyanis az embernek fel kell ismernie lényének valós mivoltát és képességeinek korlátait ahhoz, hogy megértse, milyen nagy szüksége van az Isten ajándékára. Állítsuk hát a rossz és jó hírt egymás mellé, amint azt Pál is tette a Római levél harmadik fejezetében. Pál azt írja, „minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön”, ez azonban nem minden, hiszen így folytatja „Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.” (Róma 3:23–25).

Az engesztelő áldozat Jézus áldozata, amely kiengesztelte – vagyis elhárította rólunk – Isten haragját és megbékéltette Istent mindazokkal, akik Jézusba, a megváltóba vetik hitüket. Mivel az Isten gyűlöli a bűnt, a bűnös ember csak úgy kerülhetett kapcsolatban Ővele, ha maga Isten, az Ő Fia személyében életét adja az ember bűneiért járó büntetésnek fizetségeként. Neked nem kell engedelmesen viselkedned ahhoz, hogy kiérdemeld az Isten kegyeit, ugyanis Krisztus maga érdemelte ki az Ő kegyeit helyetted. Ezért hát ne akarj valamiféle fizetségként engedelmeskedni: engedelmességed legyen hálád himnusza azon Isten iránt, Aki rád talált bűnös mivoltodban, és megtette érted azt, amire te soha nem lennél képes.