Paul Tripp hálaadási elmélkedéseiMinta

Ez is egyike azon dolgoknak, amelyre időről időre mindannyian hajlamosak vagyunk. Hajalmosak vagyunk a rossz helyen keresni az életet. Vízszintesen kutatunk az élet után, holott valójában csak függőlegesen fogunk rátalálni. Valahogy, valamilyen módon hajlamosak vagyunk a teremtett világtól elvárni, hogy életet adjon nekünk. Magunkkal cipeljük a személyes „ha végre” katalógusunkat. „Ha végre házas lennék, akkor boldog lennék.” „Ha végre megszerezném azt az állást, akkor elégedett lennék.” „Ha végre megvehetnénk azt a házat, szerintem nem vágynék másra többé.” „Ha végre jobb lenne a házasságom, akkor megelégednék.” „Ha végre minden rendben lenne a gyermekeimmel, akkor megnyugodnék.” „Ha végre elérhetném ____, másra nem vágynék.” „Ha végre stabilabb lenne az anyagi helyzetünk, akkor nem panaszkodnék többet.”

A te „ha végre” mondataid folytatása mutatója annak, miben keresed az életet, a békességet, az örömöt, a reményt és a szív maradandó megelégedését. A problémát az okozza, hogy folyamatosan olyan dolgokra költesz, amelyek nem töltik ki az életedet, és folytatod a kemény munkát olyan dolgok megszerzésére, amelyek sosem fognak igazán megelégíteni. Ez egy hatalmas, katasztrofális lelki zűrzavar, melynek eredményeként elhízol, függőségben élsz, adósságba keveredsz, és a szíved továbbra is elégedetlen marad. Miért? Mert a föld sosem lesz képes megmenteni téged. A bennünket körülvevő fizikai, teremtett világ, az abban látható és hallható csodálatos dolgokkal, nagyszerű helyekkel, izgalmas élményekkel és emberi kapcsolatokkal sosem lesz képes megelégíteni a szívedet. Ezt a fizikai világot Isten arra szánta, hogy egy hatalmas mutatóujjként arra az egyetlen helyre irányítson téged, ahol a szíved megelégedésre és nyugalomra talál. A szíved csak akkor nyugszik meg, amikor nyugalomra talál Istenben, és egyedül Őbenne.

Jézus tehát azt mondja, „Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg.” (Lukács 12:33) Mire tapasztod ma a szívedet, remélvén, hogy az majd életet ad neked? Hol fogod keresni szíved békességét és nyugalmát? Mihez fogsz nyúlni, hogy abban reménységet, bátorságot és a folytatáshoz elég motivációt találj? Milyen teremtett dologtól fogsz olyasmit várni, amit egyedül a Teremtő adhat meg neked? Milyen kenyeret veszel ma, hogy azzal próbáld csillapítani lelki gyomrod korgását?

Miért várnád mindenáron a teremtéstől azt, amit Krisztus már megadott neked? Miért kérnéd ettől a félresiklott világtól a megváltást, amikor Jézus már a Megváltóddá vált, hogy a kegyelme által minden szükségletedet betöltse?