Paul Tripp hálaadási elmélkedéseiMinta

Valóban igaz, hogy a kapcsolatainkban elkövetett egyik legnagyobb bűn a feledékenység. Vegyük például Jézus egyik példázatát Máté evangéliumának tizennyolcadik fejezetéből:

„Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?” (Máté 18:23-33)

Az ember olyan feledékeny tud lenni. Mindannyian hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a csodálatos szeretetről és irgalomról, amellyel Isten elárasztott minket. Elfelejtjük, hogy az életünk legjobb dolgait sosem tudtunk volna magunktól elérni vagy kiérdemelni; csak Isten kegyelméből kaptuk meg azokat. Az a probléma ezzel, hogy amilyen mértékben megfeledkezel a neked adatott kegyelemről, ugyanolyan mértékben fogsz megfeledkezni annak továbbadásáról is. Minél inkább megfelejtkezel arról, mennyi mindent bocsájtott meg neked az Isten, annál könnyebb lesz nem megbocsájtanod másoknak. Amikor nem az Istentől ingyen kapott hatalmas szeretetért érzett hálával telt szívvel jársz-kelsz, könnyen fogsz a kelleténél jóval kevesebb szeretettel lenni a körülötted élők iránt.

Mindig is igaz volt, hogy azok az emberek tudnak leginkább irgalmat mutatni mások iránt, akik azzal a mély meggyőződéssel élnek, hogy maguknak is nagy szükségük van az irgalomra, és hogy a végtelenül kegyelmes Isten bőségesen el is lát mindenkit, aki kéri. Tőle megkapjuk mindazt, amit magunktól sosem lennénk képesek elérni; akkor mégis miért nem vagyunk hajlandók irgalmat mutatni mások iránt mindaddig, míg meg nem felelnek a velük szemben támasztott elvárásainknak? A felszólítás az azonnali megbocsájtásra egyben felfedi a megbocsájtás iránti szükségünket. A kegyelem továbbadására való felhívás rámutat arra, milyen nagy szükségünk van a kegyelemre. Amikor Isten arra int, bocsássunk meg másoknak, egyben fel is hívja figyelmünket arra, hogy ne feledjük el, mi mit kaptunk és legyünk hálásak ezért. Amikor észben tartod azt, milyen messze vagy te magad az isteni mércétől, meglágyul a szíved a hozzád hasonló cipőben járók iránt, és szeretnéd, hogy ők is részesüljenek abban a kegyelemben, amely számodra az egyetlen reményt jelenti. Adjon Isten nekünk kegyelmet ahhoz, hogy mindig emlékezni tudjunk és hogy hajlandók legyünk továbbadni másoknak azt, ami nekünk megadatott.