Amikor a veszteség nyereséggé válik

Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Máté 5:4

KEZDÉSKÉPP

Nicholas Wolterstorff filozófus és teológus miközben egy szerettét gyászolta, így írta le a szenvedés általános hatókörét a Siralom a fiúért című könyvében: „A szenvedés elrejti arcát mindenki elől, miközben mindenkivel megismerteti magát... Egyek vagyunk a szenvedésben. Vannak, akik gazdagok, vannak, akik okosak; sportosak, vagy csodáltak. De mindannyian szenvedünk. Mert mindannyian megbecsülünk és szeretünk; és ebben a jelenlegi létünkben a megbecsülés és a szeretet szenvedést hoz.”

A szenvedés mindenütt jelenlevő mivolta nyitja meg az ajtót Isten minden képzeletet meghaladó vigasztalása előtt.

LELKI BETEKINTÉS

Amikor veszteség ér bennünket, reagálhatunk keserűséggel, közönyös bezárkózottsággal, vagy hittel. Amikor úgy döntünk, hogy hittel reagálunk, elkezdődhet a gyász folyamata, ami megnyit minket Isten vigasztalása előtt.

MEGFIGYELÉSEK

A keresztények századokon keresztül bátorították egymást, hogy fogadják el a szenvedést az élet részeként. „Memento mori” – mondták. Emlékezz a halálra! Az ilyen felismerések nagyon ritkák. „Közülünk csak kevesen – jegyezte meg J.I. Packer – élnek naponta az örökkévalóság határán… emiatt sokat veszítünk.” A halandóság ilyen módon való elismerése ad értelmet és egyfajta sürgetést az emberi tapasztalatnak.

Tragikus módon túl sokszor igyekszünk megtagadni ezt az igazságot, ezzel elzárva magunkat másoktól, hogy ne lássuk a fájdalmukat, és ők se lássák a miénket. Ám az elzárkózás, úgy tűnik, a hittől, a reménytől és a szeretettől is elszakít bennünket – és akkor az örömöt még nem is említettük. Akármennyire igyekszünk is megtagadni az érzelmeinket és elnyomni a fájdalmunkat, a szívünk akkor is sebezhető marad a bánattal szemben, amíg csak élünk.

Ezt nem lehet kikerülni. Amíg csak e bűnbe esett világ kavicsos, szögekkel behintett autópályáján lavírozunk, szenvedni és gyászolni fogunk. De ahelyett, hogy kétségbeesetten menekülnénk, forduljunk inkább Ahhoz, aki osztozott velünk a könnyeinkben, sőt még a halál nyomorában is, és aki a lelki sötétség éjszakájában közbenjár értünk. Bár ezt csak homályosan foghatjuk fel, Isten most is együtt szenved velünk. Szolgáljon ez a gondolat vigasztalásul minden gyászolónak – köztük nekünk is.

ALKALMAZÁS

Gyakran már csak a katasztrófa rémisztő gondolata is felemészt minket: a betegségtől való félelem, a gyerekeinkért való aggodalom, a magány, az anyagi gondok, az idősödéssel járó szorongás és a kellemetlen emlékek. Röviden úgy is fogalmazhatnánk, hogy az örökös félelem örvényébe ragadva szenvedünk, és ez annyira magával ragadja a figyelmünket, hogy Krisztus és az Ő örökkévaló céljai kikerülnek a látóterünkből.

Ám nem szenvedünk egyedül. Krisztus mellettünk van. Más segítők elbuknak, a vigasztalások pedig elszállnak, az Úr azonban mindig velünk marad. Az Ő isteni jelenléte, amely jelenleg a szívünkben lakozik, hamarosan a világegyetemet is be fogja tölteni – a ragyogás, amely minden démoni sötétséget örökre elűz. Azon a napon – a Malakiás 4:2 szerint – „[feltámad] az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt”, és minden újjá lesz. „Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak” (Jelenések 21:4). Igen, „boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak” (Máté 5:4).