Az ember a középső kereszten: Egy 7 napos húsvéti olvasóterv Minta

A KERESZT FELNYITJA SZEMÜNKET

„Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: »Ez az ember valóban igaz volt.«” (Lukács 23:47)

Nem érthetjük meg a keresztet, ha nem változtat meg minket személyesen.

Miután Jézus „kilehelte a lelkét” (Lukács 23:46), Lukács feljegyzi azon emberek reakcióját, akik tanúi voltak a keresztre feszítésnek. „És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza” (Lukács 23:48). Igen, volt szomorúság, de amint a látvány véget ért, elmentek és tovább élték az életüket. A 49. vers ezután arról tájékoztat minket, hogy „ismerősei pedig mindnyájan… távolabb állva szemlélték mindezt” – és csak elképzelni tudjuk, mi játszódhatott le bennük. A leglátványosabb és leginkább személyes reakció, amit Lukács leír, a római századosé volt, aki, a történteket látva „Istent dicsőítette, azt mondva: Ez az ember valóban ártatlan volt!” – tehát úgy gondolta, hogy „Valóban, ez egy igaz ember volt.”

Itt, a vallási vezetők, cinikus uralkodók és érzéketlen járókelők képmutatása által generált sötétség közepette, megjelent egy fénysugár. Valószínűleg a legutolsó ember, akiről feltételezhettük volna, hogy az igazságot meglátja – egy ember, akinek nem volt előzetes kapcsolata Jézussal, nem utaltak rá az Ószövetségben, és nem szerepelt Isten dolgaiban – nemhogy megértette, amit látott, hanem még személyesen reagált is rá. Látta, „mi történt itt” – Jézus szavai, a fenti sötétség, halálának mikéntje – és észrevette, hogy egy nem mindennapi ember áll itt. Itt egy ember, aki más, mint a többi. Itt egy ember, aki teljesen ártatlan, teljesen igaz. Valóban, Márk hozzáteszi, hogy a százados megvallotta, hogy a kereszten levő ember „Isten Fia volt” (Márk 15:39).

Jó megfigyelőképességével Lukács szembetűnő hangsúlyt helyez a kereszten látottakra. Valószínűleg abban reménykedett, hogy egyes olvasók emlékezni fognak arra, hogy amikor Jézus Ézsaiás próféta tekercséből olvasott fel szolgálata kezdetén, ezt mondta: „Az Úrnak lelke… felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek… hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását” (Lukács 4:18). Valóban visszatérő téma Lukács evangéliumában az, hogy a fény legyőzi a sötétséget – Isten igazsága felszabadítja az emberi szíveket és elméket a zavarodottságból és a keménységből.

Egy olyan keresztény tanítás sem vezethet megváltó hitre, amely megtagadja a kereszt központi szerepét. Amíg pedig nem mindig értjük a Szentlélek munkásságát, ahogyan férfiakat és nőket késztet az újjászületésre, a mi üzenetünknek ugyanannak kell maradnia: „a megfeszített Krisztusnak” (1Korintus 1:23). Ez azt a keresztet jelenti, ami életet hirdet mindenkinek, aki válaszol a keresztfán függő Ember elhívására azáltal, hogy megvallja, ki Ő, és hogy Istent dicsőíti megváltó munkásságáért. Nem részesülhetünk a kereszt ajándékából, amíg Jézus kereszthalála nem érint meg minket személyesen. Mikor néztél tehát utoljára úgy a Megváltódra a kereszten, hogy aztán Istent dicsőítetted utána?

• Hogyan hív el engem arra Isten, hogy másképp gondolkozzak?
• Hogyan rendezi át a szívem vonzalmait, amiket szeretek?
• Mit kíván tőlem Isten, hogy megtegyek a mai nap folyamán?