21 nap a túlcsordulásraMinta
Világiasság
Azzal kezdjük ezt az utazást, hogy megüresítjük önmagunkat. A Biblia azt mondja, hogy mi, mint Krisztus követői, akik Jézus vére árán váltattunk meg és akik telve vagyunk Lélekkel, ne ennek a világnak a dolgait szeressük. Tudom, hogy ez éles ellentétben áll sok dologgal, amit manapság tanítanak nekünk, de Krisztus követőjeként tudnunk kell, hogy meg kell tagadnunk önmagunkat, fel kell venni a keresztünket és követnünk kell Jézust.
Pál apostol azt mondja a Róma 12-ben, hogy ne igazodjunk ehhez a világhoz, hanem változzunk meg értelmünk megújulásával, hogy megítélhessük, mi az Isten akarata, mi az ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. A megújulás szó a görög anakainosis szóból ered, ami felújítást jelent. Ebben a kontextusban azt fejezi ki, hogy meg kell szabadulnunk teljes régi világi gondolkodásmódunktól, cselekedetünktől, életmódunktól és el kell kezdenünk Isten dolgaival helyettesíteni ezeket.
Az 1János 2:15-20 ad néhány szigorú figyelmeztetést azokra nézve, akik a világot szeretik, arról, hogy ez mit fog okozni és mit is jelent valójában. Azt mondja, ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete. Beszél még a világ ideiglenességéről és kívánságairól. De azok, akik Isten akaratát cselekszik, örökké élnek.
Ahogy elkezdjük ezt a huszonegy napos olvasótervet, arra kell törekednünk, hogy megszabadítsuk magunkat a világ iránti szeretettől. Nem szolgálhatunk két Úrnak – vagy Istent vagy a világot kell válasszuk. Amint egyszer Isten mellett döntünk, meg kell szabadítsuk magunkat attól az istentelen szeretettől, amely még mindig ott lakhat a szívünkben.
Szentírás
A tervről
A 21 nap a túlcsordulásra olvasótervben Jeremiah Hosford egy három hetes utazásra viszi az olvasókat, hogy megüresítve önmagukat, a Szentlélekkel betöltve egy túláradó, Lélekkel teli életet éljenek meg. Itt az ideje befejezni a normális életet és elkezdeni egy túlcsordulót!
More