Kezdetben - 1 Mózes 1-11.Minta
Olvasd el: 1 Mózes 1:24–31; Jób 39:1–12
IMÁK: 1 Mózes 1:27
„Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket.”
A hatodik nap jelenti a teremtés célját és koronáját. Isten megteremtette a mennyet, a Földet, az eget, a tengereket és a szárazföldet, majd megtöltötte azokat csillagokkal, madarakkal, halakkal és állatokkal, végül pedig megteremtette az embert. Ez volt a teremtés csúcspontja, hiszen az ember egyetlen más teremtményhez sem fogható: Isten az embert a saját képére teremtette.
Az, hogy az Atya a saját képére alkotott minket, messze meghaladja a megértésünket. Ez nem azt jelenti, hogy úgy nézünk ki, mint Isten, sokkal inkább azt, hogy mint emberek, Isten személyiségét és természetét tükrözzük, nem pedig a kinézetét. Ő válik láthatóvá bennünk, amikor visszatükrözzük jellemét. Képesek vagyunk az alkotásra, az irgalomra, a szeretetre és a kommunikációra. (A bűn természetesen hatással volt és van arra, hogy miként jelenik meg bennünk Isten jelleme, de itt, ahol most tartunk Mózes első könyvében, a bűn még nem jelent meg a színen.)
Az, hogy Isten képére teremtettünk, azt jelenti, hogy meg kell mutatnunk a világnak, milyen is Isten. Egyedi célja volt azzal, hogy ilyenné formált minket. A mi feladatunk az, hogy Őt utánozzuk. Követei lehetünk, és megmutathatjuk szeretetét a teremtett világnak és azoknak, akik még nem ismerik Őt. Életet adhatunk, csakúgy, ahogyan Ő tette. Uralkodhatunk és birtokba vehetjük a Földet. Minden egyes nap Őt képviselhetjük.
Ahogy más teremtményeinek, Isten az embernek is határokat szabott. Nem vagyunk istenek, de jelentős előjogokat kaptunk azáltal, hogy Isten képére teremtettünk. Az Ő képmását tükrözni a világban nem teher, hanem kiváltság. Minden napunkat az Ő követeiként élhetjük, akik szeretetét osztják meg a teremtett világgal.
Uram, Istenem, teljesen lenyűgöz a tudat, hogy Te a képedre formáltál engem. Segíts, hogy növekedhessek megértésben, hogy tudjam, ez mit jelent a mindennapokban. Engedd, hogy Téged, a Te jellemedet és szeretetedet tükrözhessem a világba. Ámen.
Szentírás
A tervről
A Kezdetben egy 6 hetes Bibliatanulmány, amely az 1 Mózes 1–11. fejezeteit veszi végig. Szó lesz a teremtéstörténetről, az emberiség eredetéről, a bűn világra gyakorolt hatásáról, a megváltás ígéretéről, az özönvíz okairól, és arról, hogyan kötött Isten szövetséget az emberiséggel. Ahogy tanulmányozzuk, miként teremtette Isten a világot és hogyan beszélt kezdetben az emberekkel, nagyon sokat megláthatunk abból is, hogyan működik Ő a személyes életünkben és a világban ma is.
More
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Szerelem Istennek Nagy Magyarországnak, hogy elkészítette ezt a tervet. További információért látogasson el ide: https://lovegodgreatly.com/hungarian/