Kezdetben - 1 Mózes 1-11.Minta

Olvasd el: 1 Mózes 2:4–7; Zsoltárok 8:4–6

IMÁK: Zsoltárok 8:5–6

„Hiszen olyanná tetted, hogy majdnem Istennel ér fel, megkoronáztad méltósággal és dicsőséggel. Úrrá tetted minden teremtményed fölött, s mindent hatalma alá rendeltél.”

A teremtés hatodik napján Isten élettel töltötte meg a teremtett világot. Megalkotta az állatokat, és ami még fontosabb, az embert is. Mózes első könyvének második fejezete részletesen, több nézőpontból is beszámol az ember teremtésének részleteiről. A részletek, amelyekről a könyv szerzője tudósít, rámutatnak arra, hogy a férfi és a nő teremtése mi mindenben különbözött az állatok teremtésétől, és arra, hogy őket Isten a saját képére teremtette.

A 8. zsoltárban Dávid Isten teremtésben megjelenő nagyszerűségéről beszél. Azon tűnődik, hogy a Holdhoz, a csillagokhoz és ezek fenségéhez képest ugyan mi jelentősége van az embernek? Hogyan jelenthet az ember bármit is egy ilyen csodálatos világban? Miért kellene Istennek észrevennie az emberiséget a teremtés pompája közepette?

Isten nem elkésett gondolatként alkotta meg az embert. A saját képére formálta, de ami ennél is fontosabb, hatalommal, méltósággal, becsülettel ruházta fel. Isten képének hordozóiként uralkodtatunk a teremtett világ felett, és csak kicsivel állunk a mennyei lények alatt.

A világ és a mennyek minden csodája közül mi vagyunk a teremtés koronája. Minket választott ki azért, hogy a képét hordozzuk. Azért, hogy tiszteljük Őt. És miután vétkeztünk ellene, úgy döntött, megvált minket. A teremtés részletei és finomságai közepette igenis számítasz Istennek. Törődik veled, az életeddel és a körülményeiddel.

Mennyei Atyám, alázattal tölt el, hogy Te figyelsz rám. Te törődsz velem. Méltósággal és becsülettel ruháztál fel, hiszen engem is a Te képmásodra alkottál. Hadd tükrözzön az életem Téged, hogy olyan lehessek, akinek jellemében a világ is megláthatja a Te szereteted és szentséged. Ámen.