Jöjjön el a Te országodMinta

IMÁDSÁG:

Istenem, amikor annak kísértésbe esem, hogy visszatartsam másoktól a kegyelmet, emlékeztess engem arra a kegyelemre, amit Te jó akaratod szerint kiterjesztettél rám.

OLVASMÁNY:

Amikor a Lukács 15-ben a mellékelt példázatot olvassuk, akkor igencsak bele tudunk esni abba a kísértésbe, hogy valami olyannak írjuk le az idősebb testvért, mint aki az arrogancia és az önigazultság extrém mintaképe – olyasvalakit képzelünk el, akivel egyszerűen lehetetlen azonosulni. Ám mi van akkor, ha eközben figyelmen kívül hagyunk egy fontos igazságot: mindannyiunkban van valami az „idősebb fiúból”.

Ha közelebbről megvizsgálod az idősebb fiút, akkor megláthatod, hogy reakciója nem is olyan extrém, mint elsőre gondoltad. Az általa érzett harag végső soron az igazságról szól. Azt gondolja, hogy egyszerűen nem igazságos, hogy az atya ugyanúgy bánik a testvérével, mint vele. Tulajdonképpen van igazság abban, amit mond. Nem úgy tűnik, mintha az idősebb testvér többet érdemelne? Nem szerzett neki nagyobb megbecsülést az engedelmessége és a következetessége?

Gyakran pusztán pozitívan tekintünk Isten nekünk kínált érdemtelen kegyelmére; de néha a megbotránkozás köve is lehet, amikor meglátjuk azt, hogyan működik az életünkben és a kapcsolatainkban igazán. A kegyelem szembesíteni fog minket egy nagyon valós problémával, ha az egymás méregetése belopódzik a kapcsolatainkba. Nem igazságos.

Hogyan lehet igazságos az Isten, hogyha szemet huny valakinek a bűne felett, főképp, ha mi sérültünk bele abba? Pál foglalkozik ezzel a fesztültséggel a Rómában élő keresztényeknek írt levelében.

Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.

–Róma 3:25–26 (HUNB)

Hogyan lehet Isten „igazságos” és az, aki „igazzá teszi” azokat, akik bűnt követtek el? Besepri a bűnt a szőnyeg alá, mintha meg sem történt volna? Azt jelenti ez, hogy nem veszi komolyan a bűnt?

Úgy néz ki, itt van valamiféle ellentmondás, és valóban, hacsak nincs valami több a dolog mögött – hacsak nincs valami módja annak, hogy a bűn ára megfizettessen anélkül, hogy a bűnös számlájára íródna. Pál azt írja, hogy Jézus a mi „engesztelő áldozatunk” – az az áldozat, aki megfizette annak az árát, hogy mi megállhassunk az Isten előtt.

Jézus a válasz arra a dilemmára, amit a kegyelem okoz. Csak Jézuson keresztül „tesz igazzá” az Isten, s mindeközben „igaz” is marad, mint aki következetes a bűnök megbüntetésében.

Így hát, amikor elfog annak a kísértése, hogy visszatartsd a másiktól a kegyelmet, csak azért, mert nem érdemli meg, emlékezz arra, hogy Jézus nem azért jött, hogy azt mondja, „Szeretlek, mert tökéletes vagy”. Jézus a mi hibáink ellenére jön oda hozzánk, és azt mondja, „Szeretlek téged, személyesen, és megfizetem annak az árát, hogy te tökéletessé legyél.” Isten nem alkudozott a veled való kapcsolatában; készséggel megfizette a teljes árat érted. Amikor az Istennel való kapcsolatunkról van szó, akkor nem igazságosságra van szükségünk, hanem kegyelemre. Nekünk – akik ilyen drága kincset kaptunk – kellene az elsőknek lennünk abban, hogy kiterjesszük mások felé a kegyelmet.

ELMÉLKEDÉS:

Szánj időt a következő kérdésekre és szedd össze a gondolataidat:

• Hol tartottad vissza a kegyelmet? Talán egy élethelyzet vagy egy személy jut most eszedbe? Miért érződik nehéznek a kegyelem kiterjesztése ebben a szituációban?

• Van valaki az életedben, akiről azt gondolod, hogy a kegyelmen kívül van? Mi lenne, ha most te vinnéd ezt az embert és élethelyzetet az Atya elé, és kérnéd Őt, hogy formálja meg benned is az Ő szívenék kegyelmét?

Amint lehetőséged nyílik rá, válaszold meg a fent feltett kérdéseket, keress egy csendes helyet, ahová leülhetsz, és légy csendben egy pár percig Jézussal. Amint lecsendesedsz, tartsd ki a kezed ökölbe szorítva, lefelé fordítva. Képzeld el az Atyát, ahogy átöleli azt az embert, aki sérelmet okozott neked; ha azt érzed, hogy nő benned a feszültség, akkor szorítsd még jobban ökölbe a kezed. Maradj így egy kis ideig, ha szükséges. Amikor kész vagy, akkor vegyél egy mély levegőt és kérd az Istent, hogy adja beléd a maga szívét ez iránt az ember iránt. Fordítsd meg az ökleidet, tenyérrel felfelé. Nyugodj meg és lélegezz mélyen, ahogy kinyitod a kezeidet, és elengeded a haragodat az Atya felé.

Amennyiben még nem vagy kész arra, hogy elengedd a feszültséget, akkor legyen ez a gyakorlat egy szívbéli imádság az Istenhez, hogy segítsen neked elmozdulni a megbocsátás irányába.