Szeress úgy, mint JézusMinta

Love Like Jesus

8. NAP A(Z) 13-BÓL/-BŐL

Az igaz barát

Régebben érkezett egy új munkatársunk, aki nagyon szeretett volna a barátom lenni, de ahelyett, hogy szeretettel üdvözöltem volna őt a csapatban, nem voltam túl kedves hozzá. Sőt, néha egyenes gonosz voltam vele. Néha-néha töltöttem egy kis időt vele, de csak akkor, amikor nekem az megfelelt.

Eltelt egy pár hónap és kiderült, hogy az édesapámnak rákja van. Nem sokkal később egy hospice házban találtam magamat, amint édesapám mellett töltöm élete utolsó napjait. Ez a lány, akit szinte leráztam magamról korábban, nem csak, hogy imádkozott értem ebben a borzasztóan nehéz időszakban, de esténként addig tartotta bennem a lelket telefonon, amíg a kimerültségtől el nem aludtam. Megfőzte a kedvenc ételemet, mielőtt felszálltam volna a repülőre; összekészített egy csomagot a többi munkatársammal együtt, amit aztán elküldtek nekem; és amikor visszatértem a munkába, időt szakított arra, hogy beszélgessünk és együtt sírjunk, amikor csak szükségem volt arra.

A barátom volt, mielőtt még tudtam volna, hogy szükségem van egy barátra. Törődött velem, amikor én nem törődöttem vele. Szeretett engem akkor is, amikor én nem voltam kedves.

Azt hittem, tudom mi a feltétel nélküli szeretet, és értem, Jézus milyen nagyon szeret minket. Kiderült, hogy tévedtem. Valamiért azt hittem, hogy ki kell érdemelni a feltétel nélküli szeretetet. Először elkezdjük feltételekkel szeretni a másikat, majd, ha azzal minden rendben, akkor ez átfordul feltétel nélküli szeretetbe. Isten azonban nem így szeret minket. Ő meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Jézus úgy lát engem, mint aki megérdemli az Ő szeretetét, habár egyáltalán nem érdemlem meg azt. Ő a kezdetektől fogva feltétel nélkül szeret engem, és bennünket is arra hív, hogy így szeressünk másokat.

Ez a barátnőm úgy szeret engem, ahogyan Jézus is. Én is így akarok szeretni másokat!

Sam Simala
Life.Church, Wichita városa (Kansas állam)

Nap 7Nap 9

A tervről

Love Like Jesus

Hogyan tudnánk megtanulni úgy élni, mint Jézus, ha előbb nem tanulunk meg úgy szeretni, ahogyan Ő szeret? Gyere, olvasd el ezt az elmélkedést, amelyben a Life.Church gyülekezet személyzetének tagjai és házastársaik mesélnek arról, miként inspirálta őket Isten Szava arra, hogy teljes mértékben úgy szeressenek és éljék életüket, amint Krisztus tette itt a földön.

More

Szeretnénk megköszönni a Life.Church gyülekezetnek, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta ezt az olvasótervet. További információt az alábbi weboldalon találsz, angol nyelven: www.life.church