Szeress úgy, mint JézusMinta

Sorban állás a banknál

Mindig fejtörést okozott a társadalmi rangok létezése. Miért emelünk föl mi, emberek, némelyeket, miközben másokat nem? Számos tényező lehet hatással helyünkre a társadalmi totemoszlopon: hírnév, gazdagság, képességek, szépség, személyiség, titulusok, örökség és sorolhatnám.

Valószínűleg középiskolás koromban figyeltem meg először a népszerűség különféle szintjeit, és felnőttként, sok évvel később, továbbra is tapasztalom, hogy a tömegek egyhangúlag figyelmükre méltatnak valakit, miközben együttesen figyelmen kívül hagynak másokat. Rangsoroljuk magunkat, egyeseket az első helyre, míg másokat az utolsóra helyezve.

A nagyvárosba költözésemet követő első évben, bolond módon elkövettem azt a hibát, hogy szombaton mentem a bankjegykiadó automatához. Miközben fejemben aznap esti randipartnerem megnyerése járt, elfoglaltam helyemet a hétvégére szükséges készpénz megszerzésére türelmetlenül várakozó emberek hosszú sorában. Gondolataimba mélyedve, először észre sem vettem a növekvő nyugtalanságot a legalább nyolc embernyi sor elején. Zokogásra és egy káromkodásra lettem azonban figyelmes, és észrevettem, hogy egy csapzott hajú hölgy próbál uralkodni érzésein, miközben igyekszik befejezni a műveletet az automatánál. A hölgyre meredtem, majd végigpásztáztam az előttem és mögöttem álló emberek sorát. Mindenki kerülte a másik pillantását, és udvariasan, vagy egyszerűen csak türelmetlenül figyelmen kívül hagyta a bajba jutott hölgyet. A hölgy törölte a műveletet, majd hátrafordult és kijelentette: „Most halt meg az édesapám.” Ez inkább volt magyarázkodás, mint bocsánatkérés, és miután nem kapott választ, tovább zokogott, sarkon fordult és a parkolóhely felé indult. Segítségkérő tekintettel körbenéztem, gondolván, valakinek csak kellene tennie valamit. Mély csalódással fogadtam saját felismerésemet: lábaim földbe gyökerezésének oka az volt, hogy nem akartam elveszíteni helyemet a növekvő sorban.

Vajon milyen gyakran helyezzük saját céljainkat az emberek iránti krisztusi szeretetünk kimutatása elé? Milyen gyakran vesszük semmibe azokat, akik értékesek Krisztus számára, csak mert felületesen határoztuk meg magunknak értéküket? Abban a pillanatban, ott a bankjegykiadó automatánál éppen útban voltam valahova, és alig vártam, hogy lenyűgözzek valakit. Ez a zokogó hölgy számomra egy idegen volt, és önző módon úgy éreztem, nem kell adnom neki az időmből. Krisztus azonban nem arra hív, hogy csak akkor szolgáljuk Őt, amikor nekünk megfelel. Nem arra kér minket, hogy csak azokat szolgáljuk, akiket a figyelmünkre méltónak találunk. Jézus a feje tetejére állítja az értékrendünket: legyen szó egy középiskolás bálkirálynőről vagy egy pornósztárról, egy szenvedélybetegről vagy egy élsportolóról, mindegy, milyen sekélyes címkéket aggattunk az emberekre, az elsőből utolsó, az utolsóból pedig első lesz.

A gyászoló hölgy most már a kocsija kinyitásával küszködött, én pedig éreztem, amint lábaim megindulnak felé. Amint megtelt a szívem együttérzéssel, ő vált a legfontosabbá. Meglepett pillantására őszintén kinyilvánítottam, mennyire sajnálom a veszteségét. Szája megint sírásra görbült és újra zokogni kezdett, miközben átöleltem őt. Egy perc telt el talán, a hölgy megnyugodott, majd halk hangon annyit mondott, „köszönöm”. Ezután bekászálódott az autójába és elhajtott. Visszaindultam a bankjegykiadó automatához, ahol a sorban állók mindegyike a mobiltelefonjával foglalatoskodott, nehogy észre kelljen vennie engem.

Én pedig elfoglaltam a helyemet a sor végén.

Beth Castle
Life.Church, kreatív média csapat (feleség)