Házassági alapozó kurzusMinta
Kaland
A házasság az élet egyik legnagyobb lehetőségét és egyben kihívását nyújtja számunkra:
- Lehetőség a legbensőségesebb kapcsolat kiépítésére, amelynek előnyei túlmutatnak önmagunkon.
- Kihívás, hiszen folyamatos tanulást igényel annak megértése, hogy mit jelent egy másik embert szeretni, a saját szükségleteinken túl tekinteni és kideríteni, hogy mi fontos a partnerünk számára, hogy aztán a saját viselkedésünkben megtehessük a szükséges változtatásokat.
Egyezzetek meg a prioritásokban
Lehet, hogy nagyon különböző személyiségünk van, de a hasonló alapértékek és az összehangolt prioritások lehetővé teszik a párok számára, hogy erős házasságot építsenek fel.
- Osszátok meg egymással az álmaitokat, törekvéseiteket, reményeiteket és vágyaitokat.
- Az Istennel való kapcsolatotok legyen az elsődleges, ezt kövesse a házastársi kapcsolatotok, majd a gyermekeitek (ha vannak), majd minden és mindenki más.
A prioritásaid erre a négy területre lesznek hatással:
1. Barátságok
- Párként ne vágjátok el magatokat más emberektől, minden házasságnak szüksége van támogató barátokra.
- Védjétek meg a házasságotokat minden olyan kapcsolattól, amely veszélyeztetheti kettőtök kapcsolatát.
- Szabjatok határokat, hogy megvédjétek magatokat a házasságon kívüli viszonyoktól.
2. Gyerekek és családi élet
- Beszéljétek meg a gyermekvállalással kapcsolatos elvárásaitokat.
- Amennyiben kisgyermekeitek vannak akik sok figyelmet igényelnek, akkor is minden alkalommal szánjatok időt egymásra.
3. Munka
- Ne versengjetek egymással.
- Beszéljetek arról, hogyan lehetne a munkát és a gyereknevelést egyensúlyba hozni.
4. Lelki élet
- Azáltal, hogy feltárjátok egymás előtt a hitetek alappilléreit, közelebb fogtok kerülni egymáshoz (amennyiben beszéltek angolul, elgondolkozhattok az Alpha által nyújtott házassági kurzus elvégzésén, amelynek segítségével jobban megismerhetitek a keresztény hiteteket, és elsajátíthattok egy olyan közös nyelvet, amellyel könnyebben tudtok egymással spirituális dolgokról beszélni).
- Beszéljetek arról, hogy milyen világnézetet és értékeket akartok átadni majd a gyerekeiteknek.
Amikor mindannyian Istenre tekintünk, hogy befogadjuk és megtapasztaljuk az Ő szeretetét, megbocsátását és az életünkre vonatkozó terveit, sokkal inkább képesek vagyunk egymást szeretni.
A „felfedezők” és a „gondoskodók”
Habár mindannyian különbözünk, figyeljétek meg, hogy melyikőtök az, aki inkább „kalandozó” temperamentummal rendelkezik, és az, akit inkább „gondoskodó” temperamentummal áldott meg Isten.
A „felfedezők”
- A legtöbbet akarják kihozni abból, amit az élet nyújt. A házasságot is egy közös kalandként fogják fel. A felfedezők energiát és új élményeket visznek a kapcsolatba.
A „gondoskodók”
- A házasságot egy biztonságos helynek tekintik, ahova az életben tapasztalt kalandokat és kihívásokat követően visszatérhetnek. A gondoskodók állandóságot és rutint biztosítanak a kapcsolatban.
A felfedezés és a gondoskodás egyaránt fontos részét képezi a kapcsolatnak.
- Ha túl kevés az élmény, a kapcsolatotok megrekedhet.
- Ha túl sok az élmény a kapcsolatotokban, könnyen kimerülhettek.
Egy párként a ti felelősségetek az, hogy értékeljétek mind az élmény erejét, mind a megújulás biztonságát.
Minden házasságnak elég teret kell szolgáltatnia az élményekhez és a gondoskodáshoz egyaránt. Ha ez a két erő jól működik a házasságotokban, akkor maga a házasság életetek egyik legnagyobb kalandja lesz.
Szentírás
A tervről
Az erős házasságok nem maguktól fejlődnek ki. Reméljük, hogy az olvasóterv segítségével megismered azon értékeket, szokásokat és a hozzáállást, amelyek elengedhetetlenek egy egészséges, erős és egy életen át tartó házasság felépítéséhez. Ez az öt napos olvasóterv a Nicky és Sila Lee által összeállított, a „The Marriage Book” (A házasság könyve) c. könyvben található „Házassági alapozó kurzus” anyag egy kivonata.
More