Az Úr ImádságaMinta

Nézőpont

Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Az Úr imádságának ez az utolsó szakasza nem jelenik meg az Újszövetség legelső kézirataiban, és habár majdnem minden gyülekezetben imádkozzák, a legtöbb modern Biblia fordítás inkább csak egyfajta lábjegyzetként tekint rá. Én személy szerint ragaszkodom hozzá. Egyrészt azért, mert Jézus idejében a zsidó imák általában valamiféle áldással végződtek, és valószínű, hogy a korai keresztények is hasonló mintát követtek. Másrészt azért, mert az ima dicsőítéssel kezdődik, így illik a képbe, hogy hasonlóképpen végződjön. Végezetül pedig, ezt a részt elhagyva abban a kellemetlen helyzetben találjuk magunkat, hogy az imádságunk utolsó gondolata a „gonosz”-ra vonatkozik. Szerintem fontos, hogy emlékeztessük magunkat az imádságban, hogy ahogy a történelem során is láttuk, itt nem a gonoszé az utolsó szó.

Ennek az utolsó résznek a szerepe, hogy arra ösztönöz minket, hogy lépjünk egyet hátra a gondoskodásért, megbocsátásért és védelemért szóló imáinktól, és vegyük észre az összképet. Segít a megfelelő nézőpontból tekinteni a létezésünkre. Hadd hívjam fel a figyelmedet három dologra.

Az első, hogy Isten országának kell a legfontosabbnak lennie az életünkben. Mindannyian döntések végtelen sorozatával nézünk szembe életünk során: milyen munkát válasszunk, mire fordítsuk a pénzünket és az időnket. Ezek a választások elterelik a figyelmünket és könnyen átvehetik az uralmat a gondolataink fölött. Ebben a szakaszban Isten arra hív, hogy emeld fel a tekinteted ezekről az aggodalmakról, amelyek lekötik a gondolataidat: az a fontos prezentáció, az autód vagy a banki egyenleged aggasztó állapota, az a fájdalom a válladban, és helyettük tekints fel Isten országára.

A második, hogy ez a szakasz arra emlékeztet minket, hogy az életünk célja, hogy Isten országát építsük, és dicsőséget hozzunk neki. Van egy híres, valóban közismert első világháborús poszter, amin egy kislány az apukája ölében ülve azt kérdezi tőle: „Apu, TE mit csináltál a nagy háborúban?”. Az apa zavart arckifejezése azt sugallja, hogy a válasz az volt, hogy „Nagyon keveset”. Helyezzük most át ezt a kérdést a régmúlt háborúból a jelenlegi létezésünkbe. Láthatod, hogy ez egy olyan kérdés, ami különböző formákban kísért nagyon sok embert, különösen a nyugdíjba vonulásukkor vagy életük utolsó óráiban. „Mit tettem azzal a sok idővel, amit Isten nekem adott? Mire fordítottam az energiámat? Mit értem el, aminek hosszútávú hatása is van?”. Valójában az emberi létezés egyetlen örökkévalóan érdemi célja az Isten országa.

A harmadik, hogy meg kell ragadnunk Isten hatalmát életünkre vonatkozóan. Az Úr imádsága kihívást állít elénk és követeléseket helyez az életünkre. Ha a saját erőnkből próbáljuk megélni ezt az imádságot, az garantált stresszhez, kiégéshez és bukáshoz vezet. Az egyetlen reményünk, ha a Szentlelket hívjuk segítségül.

Végezetül pedig hadd hívjam fel a figyelmet arra az aprócska szóra, hogy Ámen. Amikor kimondjuk ezt a szót, azzal elkötelezzük magunkat az elmondottak mellett. Tulajdonképpen annyit tesz, mint azt mondani, legyen így! Olyan, mint a levél végén az aláírás, a kéz felemelése az egyetértés jeleként, vagy a küldés gomb megnyomása. Azt mondjuk ezzel Istennek, hogy „teljesüljön be” minden, amiről imádkoztunk.

Remélem, hogy végül magabiztosan mondhatod majd mindenre, amiért ez alatt az egész imádság alatt imádkoztál, hogy Ámen.

Isten válaszolja meg imáidat!