Az Úr ImádságaMinta

Védelem

És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!

A Biblia magától értetődőnek veszi, hogy harcban állunk a gonosszal, és ez a csata nem csupán abból áll, hogy ellenállunk valamiféle elvont gonosz elveknek, hanem magának a gonosznak is személyesen. Az, hogy a világban munkálkodik egyfajta rosszindulatú, intelligens gonosz erő, egy olyan gondolat, amit csak nagyon kevesen vesznek komolyan, hacsak nem nagyon vallásosak. Én ezt kissé meglepőnek találom, figyelembe véve, hogy mennyi bizonyítékát láthatjuk a gonosz létezésének a világban. Valószínűleg számos oka van ennek az elutasításnak: gyakran látjuk a gonoszt kifigurázva (gondolj a vörös rajzfilmfigurára a vasvillával), vagy eltorzítva tragikus végkimenetelű ördögűzések, vagy meglehetősen szánalmas kijelentések formájában, mint például: „az ördög vett rá, hogy ezt tegyem”.

Kezdjük is ezzel a különös kifejezéssel, hogy a gonosz. Az Úr Imádságának régebbi változataiban a „szabadíts meg a gonosztól” kifejezés úgy jelent meg, mint valamiféle absztrakt filozofikus állapot. Van egy általános megegyezés azonban, hogy Jézus egy gonosz személytől való megszabadulásról beszél. Itt számtalan probléma merül fel, és jó szívvel ajánlom az Úr imádságáról írt könyvemet a részletesebb magyarázatért. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy ha „következetes keresztények” szeretnénk lenni, akkor kénytelenek vagyunk hinni abban, hogy létezik egyfajta gonosz szellemi lény a világban, aki Istenhez képest végtelenül alsóbbrendű, mégis képes szembeszállni vele, és rosszindulatú és nagyhatalmú ellenfélként áll a hívő emberekkel szemben. Valójában ha kitekintünk a világra, gyakran könnyebb hinni a gonosz létezésében, mint egy jóságos Istenben.

Ebben a szakaszban a gonosz a kísértés közvetítőjeként van emlegetve. Ezt is óvatosan kell kezelnünk. Az egyik buktató, ha úgy képzeljük, hogy maga Isten a kísértő, és az ima során arra kérjük, hogy „vegyen vissza egy kicsit”. Talán akkor érthetjük meg legjobban ezt a tagmondatot, ha különbséget teszünk a próbatétel és a kísértés között. A próbatétel, legyen bár fizikai vagy lelki, egy jó dolog. Bátorító dolog átesni rajta és segít felismerni, hogy fejlődtünk. Azonban ha Isten a fejlődésünkre tudja használni a próbatételt, a gonosz átfordíthatja kísértésbe, hogy megtörjön minket.

Segíthet, ha úgy értelmezzük, hogy ez a szakasz egyszerre beszél a kísértésről és a próbatételről. Isten szemszögéből nézve a próbatétel által megmutathatjuk hitünk milyenségét: ha legyőzzük, akkor azt a lelki növekedésünk jelének tekinthetjük, és erőt meríthetünk belőle. De ha feltételezzük az ördög létezését, akkor ugyanennek a próbatételnek van egy másik oldala is: ha elbukunk, az a keresztény hitünkre mért csapás.

Miért is imádkozunk tehát itt? Leegyszerűsítve azért, hogy ha kísértéssel vagy próbatétellel találjuk szembe magunkat, akkor győzedelmeskedjünk és ne bukjunk el. Azért imádkozunk Istenhez, hogy segítsen ellenállni a gonosz kihívásainak. Hadd javasoljak itt számodra három dolgot.

Először is, fel kell ismernünk, hogy nap mint nap az élet minden területén találkozhatunk próbatételekkel és kísértésekkel. Felkészültnek kell lennünk.

Másodszor, nem kell védtelenül szembenéznünk a gonosszal. Isten a gyermekeinek adta a Szentlelket, hogy segítsen minket. Elképesztően nagy ostobaság szembenézni bármilyen komoly kísértéssel anélkül, hogy arra hagyatkoznánk, akit Isten a gyermekei védelmére küldött.

Harmadszor, a „gonosz” klasszikus módszere, hogy amikor elbuknunk – márpedig időnként ez elkerülhetetlen –, megpróbálja elhitetni velünk, hogy ezzel véglegesen elszakadtunk Istentől. Az az igazság, hogy ha valóban Isten gyermekei vagyunk, akkor ha a bukásunk mélységes szomorúsággal tölti is el Őt, akkor sem fog minket emiatt elutasítani. A bukásunk nem tudja elpusztítani Mennyei Atyánkkal való kapcsolatunk természetét – továbbra is a gyermekei maradunk –, a minőségét azonban megrongálja.