Veszélyes imádságokMinta

Törj meg

Nincs baj azzal, ha csak Isten védelmét és gondoskodását kéred, de nem szeretnél ennél többet Tőle? Nem szeretnéd Isten Lelkének vezetését, a menny erejét, rendíthetetlen hitet és őszinte bensőséges kapcsolatot mennyei Apukáddal? 

Ha igen, akkor Isten védelme, gondoskodása és áldása mellett azt is kérned kell, hogy törjön meg téged.

Amikor az „Uram, törj meg!” imádságra gondolok, mindig egy sztori jut eszembe, ami Amyvel és velem esett meg a gyülekezeti kiscsoportunkban. Egy januári hideg, viharos estén történt. Szerda este volt, és hét vagy nyolc házaspárból álló kicsoportunk tagjaival egy meleg, nyugis szobában üldögéltünk, és pont erről a veszélyes imádságról beszélgettünk.

Mindannyian egyetértettünk abban, hogy el akarjuk mondani ezt az imát, tényleg, komolyan, viszont mind tartottunk ennek következményeitől. Az első hölgy, aki nyilatkozott, nagyon komolyan vette egy ilyen ima kimondásának felelősségét, és be is ismerte, hogy ez megrémiszti őt. Négy gyermekes édesanya volt, szerető feleség, már középiskolás kora óta követte Jézust, a gyerekszolgálatban szolgált, hűségesen fizette a tizedet, nevelőszülő is volt, hetente járt egy Bibliatanulmányozó körbe, és nagyon gyakran imádkozott hangosan elsőként, lehetőség adtán.

Amikor azonban arra került sor, hogy azért imádkozzon, Isten törje meg őt, egyszerűen nem volt hajlandó. A következőt mondta, „Sajnálom, de az igazság az, hogy nem akarom megkérni Istent arra, hogy megtörjön, mert félek a következményektől. Négy gyermek édesanyja vagyok és túlságosan szeretem őket. Az isteni összetöretés gondolata túlságosan megrémiszt. Mi van, ha megbetegszem, vagy depresszióba esek, vagy akár el is vesz Isten a családomtól?” 

A csoporttagok java egyetértően bólogatott.

A kérdés részemről ma is ugyanaz: Vajon mit veszítünk akkor, amikor a kényelmünkhöz ragaszkodunk?

Milyen dolgoktól fosztjuk meg saját magunkat azzal, hogy irtózunk a fájdalomtól és a kényelmetlen vagy kellemetlen helyzetektől?

Jézus azt mondta, „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.” (Máté 16:25) Jézus nem könnyű, kényelmes életvitelre hív minket, hanem olyan életre, amely alárendeli magát Jézusnak és áldozatokat hoz. Szívünk legmélyebb vágya nem a saját vágyaink, hanem Isten akaratának beteljesedése kell legyen. Jézus arra hív, haljunk meg saját akaratunknak, hogy életünket percről perce és napról napra Őérte éljük, arra, hogy otthagyva kényelmes kis nappalinkat és biztonságos imádságainkat, megtanuljuk és megismerjük, mit jelent megtöretni másokért.

Amikor biztonságos területen éldegélünk, kockára tesszük a biztonságnál és kényelemnél sokkal drágább dolgok elvesztését. Nem tudhatjuk, milyen csodás áldások várnak minket a megtöretés másik felén.

Lukács a következőt mondta, »És [Jézus] vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: „Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”« (Lukács 22:19) Szinte minden Bibliakutató egyetért abban, hogy Jézus utasítása, mely szerint ezt kell cselekedjük, emlékeztetőül szolgál minden hívőnek, hogy az Ő halálát és feltámadását tiszteletben tartsák és megünnepeljék. Egyesek azonban úgy tartják, hogy ezzel Jézus rámutat arra is, miként kell élnünk az életünket. Mi van akkor, ha Jézus valóban nem csak egy egyszerű rituáléra gondolt, amelyet gyülekezeti alkalmakkor néha megtartunk? Mi van akkor, ha Jézus egy naponta megtöretett és kiöntött életre gondolt? Mi lenne, ha elég bátrak, vakmerők és hittel teltek lennénk, hogy kimondjuk, „Istenem, törj meg”?

Jézusra nem csak az istentiszteleti alkalmakon vett úrvacsora idején kell emlékeznünk. Az életünk minden egyes napján, minden egyes tettünkben emlékeznünk kell Őrá. Mivel az Ő teste megtöretett és az Ő vére kiontatott értünk, a mi életünk is ezt kell tükrözze, amint saját magunkat – akaratunkat és vágyainkat – megtörve kiontatunk másokért, azaz elsőbbséget adunk, nagyobbra tartunk másokat. 

Ez talán nem hangzik túl vonzónak első hallásra, hiszen ki akar „megtöretni” vagy „kiontatni”? Ez minimum fájdalmasnak tűnik, de inkább nyomorúságosnak. Mégis, az ember igazi örömet az élete feladásában és másoknak adásában talál. Saját kényünk-kedvünk hajhászása helyett alárendeljük magunkat Jézus akaratának. Ahelyett, hogy teletöltenénk az életünket mindenféle nekünk tetsző cuccal és kedvteléssel, magunkat megüresítve jobbá tehetjük mások életét.

Az igaz, valódi, Isten előtti megtörettetés nem egy egyszeri esemény, hanem mindennapos döntés. Pál azt mondta, hogy naponta a halállal néz szembe (1Korinthus 15:31). Mire gondolt? Arra, hogy naponta megfeszítette saját vágyait, lemondott azokról, hogy teljes mértékben Istenért éljen. Ha elég bátor vagy ahhoz, hogy elmond ezt az imát, készülj fel! Készülj fel arra, hogy ennek következményeként megismered Istent, és Ő is „megismer” téged úgy, olyan szinten, ahogyan még soha azelőtt.

Szóval, élhetsz kényelmes életet, ha akarsz, de szerintem te többre vágysz ennél. Válasszunk együtt mást! Legyünk hittel megtelt emberek, akik mindent hajlandók kockára tenni Istenért. Ne sértsük meg Istent azzal, hogy korlátokat vonunk magunk köré és a kényelmünket választjuk. A megtöretés túloldalán mindenképpen áldás vár minket. Mondjuk hát ki akkor: Uram, törj meg!