Visszaszerzett álmokMinta

Soha nem gondoltam volna, hogy megérem a huszonegyet. Miután már tizenhárom éves koromra szexuális bántalmazások, nemi erőszak és a bizonytalanság káoszának rengetege sorakozott mögöttem, édesanyám magamra hagyott nyolc éves kisöcsémmel a fegyveres bandáktól hemzsegő nyomornegyedben, és három hónapon át nekem kellett gondoskodnom kettőnkről. Azon a nyáron összeálltam egy idősebb fiúval, aki ételt és védelmet biztosított számunkra. A kapcsolat hamar eldurvult, a fiú kihasznált és bántalmazott, és végül belesodort a szexiparba is – sztriptíztáncosnő lettem. A saját fiúm volt a futtatóm, és az életem napról napra mélyebb sötétségbe sodródott. 

Aztán belépett Jézus. 

Őbenne kegyelmet és gyógyulást találtam, és lábaim végre a szabadság ösvényén lépdeltek előre. Újra álmodni kezdtem. Egy csodaszép otthonról álmodtam egy biztonságos szomszédságban, játékokkal teleszórt zöld füves udvarral. Egy szerető családról álmodtam, amelyben örökre összetartozunk, és ezt a közös vezetéknevünk is megerősíti. Az álmom kifejezte a biztonság és stabilitás utáni vágyakozásomat, hiszen ezekben korábban sosem volt még részem.

Tévesen azt gondoltam, hogy ha eljárok Istentiszteletre vasárnaponként, a megfelelő könyveket olvasom és mindig helyesen cselekszem, akkor minden álmom valóra válik majd, és egy afféle Jézus-oltást kapok, amely megvéd az élet minden bajától. 

Néhány éven belül minden az én terveim szerint haladt. Férjhez mentem, volt egy gyönyörű kisbabám, és zöld udvaros otthonunk is volt. Az életem olyan jól alakult, hogy saját magamra irigykedtem. 

Aztán jött a villámcsapás. Megtudtam, hogy a férjemnek folyamatosan viszonya volt más nőkkel, és miután ez kiderült, esze ágában sem volt harcolni a házasságunk helyreállításáért. Úgy éreztem, minden álmom és reménységem tovaszállt. Egy világ omlott össze bennem. 

Langston Hughes „Harlem” című versében felteszi a kérdést, „Mi az összetört álmok sorsa?”  

 „Vajon összeszárad

      mint szőlő a nap alatt?

      Vagy olyan, mint a seb—

      amely gennyesen kifakad?”

Én úgy gondolom, hogy összetört, tőlünk távol került, elérhetetlennek tűnő álmaink sorsa csak rajtunk áll. A helyzetre adott reakcióink határozzák meg, hogy egyre közelebb kerülünk-e az életünk Isten-adta álmaihoz, vagy egyre csak távolodunk azoktól.

A férjem bevallotta hűtlenségét, nekem pedig döntenem kellett…

Kiben vagy miben fogok reménykedni? A reménységem tényleg egy álom lenne, az álom, amelyet dédelgettem? Vagy engedem, hogy Isten maga legyen az én reménységem?

A Biblia szerint az összetört reménység megbetegíti a szívet, a Jézusba vetett reménység viszont a lelkünk horgonya. A körülményeimen nemigen tudtam változtatni, az viszont rajtam állt, miként reagálok a körülményekre. 

Gyere és gondolkozz el te is a következő kérdéseken: Miben reménykedsz éppen? Talán egy nagy álmodba vetetted minden reménységedet? Vagy te is az álmok Teremtőjében őrzöd reménységedet?