Semmi felől ne aggódjatokMinta

Békességre találhat az ember manapság? Cheri egy nagy felfedező útra indult tizenegy évvel ezelőtt annak érdekében, hogy megtudja a választ. A következő felismerésekre jutott:

Még most is élénken emlékszem arra a napra, amikor eldöntöttem, hogy így nem élhetek tovább.

Magamat teljesen Krisztusnak szántam, így követtem Őt, mégis az élet viszontagságaira ugyanúgy reagáltam, mint bárki más. Félelmek és aggodalmak közt éltem, pedig tudtam, hogy ennek nem szabadna így lennie. Állandóan azt olvastam Isten Szavában, hogy ne féljünk semmitől és ne aggódjunk semmiért. Ez mégis lehetetlennek tűnt akkoriban.

A Bibliában Isten sokszor beszél a félelemről és annak ellenszeréről, a lelki békességről. Például, amikor Jézus és a tanítványai a Galileai tengeren hajóztak át, egyszer csak lecsapott rájuk egy tomboló vihar, és mind halálra rémültek, hogy mindjárt elsüllyednek. Küszködtek, alig tudták a hajót a vízfelszínen tartani, és mit tett közben Jézus? Aludt mint a tej! A vihar kellős közepén.

A tanítványok megkérdezték Tőle: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre Jézus felkelt és ráparancsolt a viharra, az pedig rögtön teljesen lecsendesedett. Ezután megkérdezte a tanítványokat: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” (Márk 4:40)

Ez jól tükrözi azt, milyen párbeszédeket folytattam én is Istennel akkoriban. Éreztem, hogy azt kérdezi tőlem is, ugyan miért félek annyira? Erre én, Hát nem egyértelmű? Nézd csak meg a körülményeimet! Ki az, aki nem félne az én helyemben?

A békességet kereső felfedező utamon a következő dolgok teljes mértékben világossá váltak számomra:

1. A békességem a körülményeim függvénye volt. Ha a körülményeim jók voltak éppen, akkor békességem volt, amikor viszont viharok tomboltak körülöttem, akkor stresszeltem, szorongtam és állandóan fáradt voltam, mert a saját érzelmeim kimerítettek. Pont olyan voltam, mint a tanítványok a viharban. Féltem a vihartól, emellett pedig fájt és összezavart az, hogy – az én meglátásom szerint – Istent nem is érdekelte a helyzetem. Jézus azonban nem hagyta, hogy itt megálljak:
2. Megpróbálta megértetni velem, hogy a vihar közepén is békességem lehet. Ismerős ez a küzdelem? Nem könnyű, ugye? Még mindig azzal küszködtem, hogy megértsem, Jézus hogyan is várhatja el tőlem azt, hogy békességre találjak a viharok közepette, azon tűnődve, Őt érdeklik-e egyáltalán a vívódásaim, amikor eljutottam a következő áttörő erejű felismerésre.
3. A viharaim Jézus iránti bizalmam erejét tükrözik. Nem attól lesz békességed, hogy minden rendben megy az életedben; aki békességre talált, az a viharok közepette is nyugalommal, békésen várja annak végét. Vagyis, még nem tanultam meg bízni Istenben, hogy békességre lelhessek a viharok közepette is. Te belefutottál már ebbe a falba?

Nyilvánvalóan volt még miben fejlődnöm. Viszont már tanulom, hogy a lelki békességemhez vezető út az Istenbe vetett bizalom, és a teljes összpontosítás arra a személyre, Akit soha nem ingat meg egyetlen vihar sem. Ez nem megy egyik napról a másikra, viszont apránként egyre nagyobb békesség és nyugalom üdíti fel a fáradt, megtépázott lelkemet.

-Cheri