JÉZUS, A KIRÁLY: Egy húsvéti áhítat Timothy KellertőlMinta
„A halál halála”
Jézus elmondta a tanítványainak, hogy halála után „három nap múlva feltámad.” Márk evangéliumának nyolcadik, kilencedik és tizedik fejezetében is beszélt erről.
Tekintve az ismétlődést, érezhető, hogy valami nem stimmel a történetben. A Jézus halála utáni harmadik napon egy férfi tanítványt sem látunk a sír körül. Egyedül az asszonyok jönnek el, ők viszont illatos keneteket visznek a sírhoz, amivel a hagyományok szerint a holttestet szokás megkenni. Senki sem számít arra, hogy Jézus ténylegesen fel fog támadni. Képzeld el, hogy te vagy Márk, az evangélium írója, és egy hiteles történetet szeretnél írni. Jézus több alkalommal is beszél a tanítványoknak arról, hogy a harmadik napon fel fog támadni. Nem kellene, hogy legyen legalább egy tanítvány, akinek Jézus halála után eszébe jutnak ezek a szavak, és azt mondja a többieknek, „Figyeljetek, ma van a harmadik nap, talán nem ártana megnézünk Jézus sírját. Mi rossz történhet?” A történet szempontjából így lenne ésszerű. De senki sem mond semmi ilyesmit. Valójában egyáltalán nem számítanak Jézus feltámadására. Egyszerűen nem is jut eszükbe. A sírnál egy angyalnak kellett emlékeztetnie az asszonyokat, hogy „meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” Ha az egész történet Márk kitalációja lenne, biztos nem így írta volna meg.
És pont ez a lényeg: A feltámadás épp olyan felfoghatatlan volt Jézus első tanítványai számára, épp olyan hihetetlennek tűnt, mint sokunknak a mai világban. Tény, hogy nekik más okuk volt erre. A görögök nem hittek a feltámadásban; a görög világnézet szerint a túlvilág a lélek felszabadulását jelentette a test fogságából. Számukra a feltámadás sosem lehetett volna a halál utáni élet része. A zsidókat tekintve, bár némelyek hittek egyfajta általános jövőbeli feltámadásban, ami az egész világ megújulását hozta volna magával, egyének feltámadása azonban számukra is elképzelhetetlen volt. A Jézus idejében élők épp oly kevéssé voltak fogékonyak a feltámadás gondolatára, mint a mai emberek.
Számodra is nehéz elhinni, hogy Jézus feltámadt a halálból? Miként ad neked reményt Jézus feltámadása?
Szerzői jogok:
Kivonat Timothy Keller JESUS THE KING című könyvéből. Legújabb kiadás a Riverhead Books, a Penguin Group (USA) LLC, A Penguin Random House Company egyik tagja jóvoltából. Minden jog fenntartva © 2011 Timothy Keller
Timothy Keller és Spence Shelton a JESUS THE KING STUDY GUIDE tanulmányi kézikönyv. Minden jog fenntartva (c) 2015 a Zondervan, a HarperCollins Christian Publishers kiadó egyik tagja részéről.

Szentírás
A tervről
A New York Times bestselleres szerzője, valamint ismert lelkész, Timothy Keller epizódsorozat szerűen mesél Jézus életéről, Márk evangéliumának alapján. Közelebbről megfigyelve ezeket a történeteket, a szerző segítségével új megvilágításban szemlélhetjük a saját életünk és az Isten Fiának élete közötti kapcsolatot, különösen a húsvéti időszakot tekintve. A „JESUS THE KING” (JÉZUS, A KIRÁLY) egyben könyv és tanulmányi útmutató is kiscsoportok számára. (A könyv magyar nyelven nem elérhető.)
More
Könyv részletek a Riverhead Books, a Penguin Random House kiadó egyik tagjától. Tanulmányi útmutató a HarperCollins Christian Publishers kiadó jóvoltából. További információt az alábbi weboldalakon találsz, angol nyelven. A könyvről itt: http://www.penguin.com/book/jesus-the-king-by-timothy-keller/9781594486661, a tanulmányról pedig itt: https://www.zondervan.com/9780310814443/jesus-the-king-study-guide/