Új év, megújult irgalomMinta

A következő a lényeg: Sem a keresztyén élet, sem a gyülekezet, sem pedig a hitünk nem rólunk szól, hanem Jézusról – az Ő tervéről, az Ő Királyságáról, az Ő dicsőségéről.

Ez aztán a küzdelmek küzdelme! Ellentmond minden ösztönös érzésnek és reakciónak. Összekuszálja életünket, kapcsolatainkat pedig konfliktusokkal tarkítja. Mellékvágányra tereli gondolatainkat és elrabolja vágyainkat. Ez az a dolog, amelyre minden egyéb támaszkodik, s bármikor rámutathatsz, hogy ezzel igazold, milyen nagy szüksége van az embernek irgalomra. Ez a mi soha véget nem érő csatánk. Ez az a hely, ahol tízből tíz embernek segítségre van szüksége. Ez az a harc, amelyben Isten visel hadat értünk, emlékeztetve bennünket arra, hogy az élet egyszerűen nem rólunk szól. Az élet Istenről – az Ő tervéről, az Ő királyságáról és az Ő dicsőségéről szól.

Pontosan emiatt tekinthetjük a Biblia első két szavát a kereszténység legfontosabb szavainak: „Kezdetben Isten... .” Ezek elképesztően fontos szavak. Valóban mindent megváltoztatnak, saját énképedről, életed értelméről és céljáról alkotott véleményedtől fogva egészen a legjelentéktelenebb emberi kötelességekhez való hozzáállásodig. Minden, ami teremttetett, Isten által és Istenért lett. A teremtett világ minden dicsősége arra terveztetett, hogy Isten dicsőségére mutasson. Az univerzum Istené, s azt az Ő céljának és tervének megfelelő működésre hozta létre. Ez magába foglal téged és engem is. Nem arra teremttettünk, hogy független, önmagunk által irányított életet éljünk. Nem arra születtünk, hogy a saját kis öncélú terveink szerint létezzünk, saját dicsőségünk pillanatainak élve. Nem, arra teremttettünk, hogy Jézusért éljünk.

S hogy hol kellene kifejeződjön Isten-központú életvitelünk? Nemcsak életünk vallási dimenzióiban, hanem létezésünk minden aspektusában is. Szeretem, ahogyan Pál megfogja ezt a korinthusbeli hívőkhöz írt levelének tizedik fejezetében, a tizenharmadik igeversben: „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” Amikor Pál az Isten dicsőségére szolgáló élet elhívásáról gondolkodik, először nem a hatalmas, életet megváltoztató, tudatosan gyakorolt lelki pillanatokra gondol. Nem! Egy olyan mindennapos, gyakran ismételt dolog jut eszébe, mint az evés és ivás. Még az életem legáltalánosabb, látszólag lényegtelen feladatait is az a szívem mélyéből fakadó vágy kell irányítsa, mely szerint Istennek dicsőséget akarok adni. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de a mindennapos elfoglaltságaim közepette elfelejtkezem még Isten létezéséről is, nemhogy a dicsőségéről!

Kezdjük hát az új évet azzal, hogy elismerjük, az ember számára nem létezik annál természetellenesebb dolog, mint egy másik személy dicsőségéért élni. Ez a vallomás a bejárat a kétségbeesés helyett a remény felé. Isten tudta, hogy bűnös természeted miatt soha nem lennél erre képes, ezért elküldte Fiát, hogy úgy élje életét, ahogyan az neked sosem ment volna, meghaljon érted, majd feltámadjon, legyőzve a bűnt és a halált. Tette ezt nemcsak azért, hogy megbocsássa a saját dicsőségedhez való ragaszkodásodat, hanem hogy megkapj az Isten dicsőségére munkálkodó élethez szükséges minden kegyelmet. Amikor elismered, hogy szükséged van segítségre, megnyitod az ajtót Isten megmentő terve előtt, amelyet már biztosított számodra Fiában, Jézusban. Nyújtsd ki a kezedet a reménység felé azáltal, hogy ma újra kinyújtod a kezedet a megváltás felé!

Információt a könyvről és a szerzőről az alábbi weboldalon találsz, angol nyelven