Oswald Chambers: Öröm - Erőre lelni az ÚrbanMinta

Oswald Chambers: Joy - Strength In The Lord

24. NAP A(Z) 30-BÓL/-BŐL

Nincsen idegesítőbb annál, mint amikor valaki azzal jön állandóan, hogy „csak mosolyogj”, hiszen ez csak színlelés, ha nincsen mögött tartalom, s hamar el is illan. Jézus Krisztus azonban képes az embert igazán ragyogóvá tenni, valódi mosollyal, ami nem csak álca. A Jézusban kapott öröm abból fakad, hogy felismerem, ugyanazt kaptam osztályrészül, amit maga Krisztus, vagyis ugyanabban a helyzetben vagyok itt a földön, mint Ő volt. Amennyiben megmaradok ebben a megvilágításban, Isten világosságában, Isten Lelke csordultig fog tölteni. Istenben az ember nem is lehet gyenge, hiszen az Ő erejében áll.

A világosságban álló ember nem is mondhatja azt Istennek, hogy ereje fogytán van, hiszen szabad utat adott Istennek arra, hogy azt tegyen testében, amit Ő akar, úgy, ahogyan azt Fiában is tette. Így pedig, bármit is tesz Isten, életünk mindig örömmel telt lesz.

Elmélkedj a következő kérdéseken: A mosoly az arcomon erőltetett vagy természetes? A bennem lévő öröm csak reménykedő tettetés vagy egy belső ragyogás? Hiszem azt, hogy Isten örömmel tud betölteni olyan körülmények között is, amelyeket nem én választottam?

Az idézetek a „The Place of Help” c. könyvből valók, és a ©Discovery House Publishers kiadó tulajdonát képezik. Minden jog fenntartva.
Nap 23Nap 25

A tervről

Oswald Chambers: Joy - Strength In The Lord

Fedezd fel Oswald Chambers, a „Krisztus mindenek felett” áhítatos könyv szerzőjének tollából az örömről egybegyűjtött gondolatainak kincsestárát. Minden egyes áhítat tartalmaz idézeteket Chamberstől, valamint kérdéseket, melyek segítségével elmélkedhetsz az öröm témáján. Chambers a maga egyszerű, de mélyreható biblikus bölcsességével inspirálja és arra készteti az olvasót, hogy egyre több időt töltsön Isten társaságában.

More

We would like to thank Discovery House Publishers for providing this plan. For more information, please visit: www.utmost.org