Ajánld fel munkádat az ÚrnakMinta
A jó célkitűzés
Minden reggel időt szakítok arra, hogy átgondoljam, mi mindent kell véghezvinnem az adott napon.
Mit szeretnék ma elérni? Hogyan érhetem el?
Azt tapasztaltam, hogy a terveim megvalósulásának érdekében a napi teendőimet összhangba kell hoznom Isten akaratával.
Próbáltam már a magam módján végezni a feladataimat, és próbáltam Isten útmutatása szerint is, és ez alapján csak annyit mondhatok, hogy az Ő útja jobb, mint az enyém!
Igaz, az emberi természetünkben benne van, hogy a saját, véges megértésünkre támaszkodjunk. A teljes képnek csak egy töredékét látjuk, és gyakran erre a kis részletre hagyatkozva hozunk életre szóló döntéseket. Miért ne kérjünk tanácsot az Úrtól, aki mindent lát?
Istenre bízni a dolgainkat nem egyszerű. Ez egy napi szinten megújítandó döntés, amelyre néha erőszakkal kell rávennünk magunkat – még akkor is, amikor éppenséggel nem értjük, miért kell így lennie. Az önfegyelem az elkötelezettség előfeltétele, ezért ezt is fejlesztenünk kell magunkban. Meg kell győződnünk arról, hogy az életünk rendesen illeszkedik és egyezik Isten tervével. A döntések, amelyeket ma hozunk, számítanak. Minden egyes pillanatban választanunk kell, hogy az Úr útmutatására hallgatunk-e, vagy a saját fejünk után megyünk?
Én arra bátorítalak, hogy válaszd az elkötelezett életet! A hűségünk által képesek leszünk elérni az Isten-adta álmainkat és elképzeléseinket. Ha a munkánkat Istennek ajánljuk, és ha követjük az Ő irányítását, teljesülni fognak a szándékaink.
Isten látja az álmaidat.
A teremtésedkor nagy gondot fordított arra, hogy képes legyél elérni őket.
Isten már elkötelezte Magát melletted.
Most te is ajánld a munkádat Neki!
Ha felvennéd a kapcsolatot David Villával, kattints ide!
Ha szeretnél feliratkozni David podcastjára, kattints ide!
Szentírás
A tervről
Csatlakozz David Villához ebben az áhítat sorozatban, és fedezd fel, mekkora ereje van annak, ha az Úrnak ajánlod a tennivalóidat!
More