Adj értelmet az életednek!Minta

Making Sense of Your Life

3. NAP A(Z) 3-BÓL/-BŐL

Adj értelmet az életednek! – 3. rész: Mondd el Jézusnak!

„Akkor az Úrhoz kiáltottak segítségért, és ő sötétséget bocsátott közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk eresztette a tengert, és az elborította őket. A saját szemetekkel láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal.” (Józsué 24:7)

Hogyan is érthetnénk meg egy új találmány lényegét, ha nem kérdezzük meg róla a feltalálót? Ugyanígy van ez a teremtéssel is. Ahhoz, hogy megértsük a teremtést, sőt a saját életünket, előbb meg kell értenünk a Teremtő útjait, gondolatait és céljait.

Ezért tanulmányozzuk Isten választott népének történetét is. Amikor fogságban voltak Egyiptomban, Isten kiválasztotta Mózest és Áront, hogy kivezessék onnan a népet – de a szabadulás előtt még szembe kellett nézniük egy utolsó támadással az egyiptomiak részéről, akik el akarták fogni őket a Vörös-tengernél. Isten azért engedte meg ezeket a próbatételeket, hogy hitet építsen a népben, és hogy megmutathassa nekik az Ő vigasztalását, amelyet aztán később ők is átadhattak másoknak.

Érdekes megfigyelni, hogy Isten együttérzése és vigasztalása akkor érkezett, amikor az emberek „az Úrhoz kiáltottak segítségért”. A Biblia az egyiptomi fogság előtt egyszer sem említi, hogy a héberek együtt imádkoztak volna. A nehézség indította őket arra, hogy az Úrhoz kiáltsanak. Isten pedig, miután meghallgatta őket, ezt mondta Mózesnek: „Menj gyorsan, Mózes, mert népem kiáltása a fülembe jutott!” Ilyen még sohasem fordult elő. Nem mintha Ábrahám soha nem imádkozott volna; de az emberek addig nem imádkoztak egy közösségként, amíg nem mentek át nehézségeken.

És éppen ez az, amit Isten nekünk szán. Azt akarja, hogy olyan emberek legyünk, akik így szólnak Hozzá: „Köszönöm az áldásaidat; Te vagy az én gondoskodó Istenem; egyedül Te vagy az én forrásom! A hitem most kicsit meggyengült, mert nehézségeken megyek keresztül; de Te, ó Uram, kérlek, jöjj segítségemre! Adj nekem erőt, hogy bízzak!”

Az Úr pedig meg fogja adni neked az erőt, mert – bár talán le kell törölnöd a könnyeidet – azt ígéri, hogy valahányszor Hozzá kiáltunk, Ő meghallgatja az imáinkat, és válaszol is rájuk! A nehézségeket azért engedi meg az életünkben, hogy megtanuljunk gyorsan a kegyelem trónusához sietni és Hozzá kiáltani szükségünkben.

Isten pedig a segítségedre fog sietni! Ő megsegít, megvigasztal és megszabadít téged. Hiszen végső soron éppen olyannak akarja látni a Benne hívőket, akik nem érzéketlenek és nemtörődömök, hanem akik teljesek a hitben és az együttérzésben, mert ők maguk is megtapasztalhatták, milyen érzés nehézségek közepette élni. Olyan keresztényekké akar tenni bennünket, akik megtanultak Hozzá kiáltani a saját szükségükben és másokéban.

Most már jobban érthetjük, hogyan adhatunk értelmet az élet dolgainak! Láthatjuk, hogy Isten a kemény pillanatokban mutatja meg az erejét, és hogy ezeken keresztül tesz minket azokká az emberekké, akikké válnunk kell. Isten nem bírákat keres. Bíráskodni bárki képes. Tulajdonképpen az egész társadalmunk tele van kritikusokkal. Isten ehelyett földi szabadítókat keres, akik a szenvedések tüzes kemencéjében edződtek; akik tudják, hogyan hívják segítségül Jézus nevét; akik a nehézségek közepette bátran és meggyőzően tudják mondani a másik embernek: „Nézd, hogy megsegített engem az Úr – és veled is képes megtenni ugyanezt!”

Szentírás

Nap 2

A tervről

Making Sense of Your Life

Az élet olykor kiszámíthatatlan és zavarba ejtő, még akkor is, ha Istent szolgáljuk. „Mégis mi folyik itt?” – tesszük fel magunknak a kérdést, amikor időről időre úgy tűnik, minden kicsúszik a kezünk közül. Ha te is éreztél így valaha, vagy ha éppen össze vagy zavarodva, ez az olvasóterv Jim Cymbala lelkésztől neked szól!

More

Szeretnénk köszönetet mondani a „The Brooklyn Tabernacle” gyülekezetnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt az olvasótervet. További információt a https://www.brooklyntabernacle.org weboldalon találsz, angol nyelven