Adj értelmet az életednek! – 1. rész: Ki irányít?

„Ézsaunak a Széír-hegységet adtam birtokul, Jákób és fiai pedig lementek Egyiptomba.” (Józsué 24:4)

Akár doktorit szereztél, akár kimaradtál az iskolából, mindenképpen voltak problémák az életedben. Ezzel mind így vagyunk, és sokszor nem is értjük, mi miért történik az életünkben. Tervezgetünk, de nem jönnek össze a dolgok; történik valami váratlan; vagy éppen nem várt következmények között találjuk magunkat. Bár Istent szolgáljuk, néha a dolgok kicsúsznak a kezeink közül. „Mégis mi folyik itt?” – tehetjük fel magunknak a kérdést.

Talán maguk az izraeliták is így éreztek, amikor Józsué felidézte nekik, miként rendelkezett az Úr a népével. Jákób ősatyának volt egy ikerbátyja, aki egy tál lencsefőzelékért cserébe eladta neki az elsőszülöttségi jogát. Ebből nyilvánvalóvá vált, hogy Ézsau megvetette Isten áldásait; az Úr pedig el is vetette őt, mint az Ábrahámnak tett ígéret örökösét. Józsué mégis elbeszéli, hogy Isten később megajándékozta Ézsaut a Széír-hegységgel, amely kiváló erődül szolgált neki és leszármazottjainak az ellenségekkel szemben. Vele ellentétben Jákób – az áldást nyert fiú, akit hibái ellenére elfogadott a Mindenható – Egyiptomba került, ahol a családjával együtt rabszolgaságra jutott. Ennek látszólag semmi értelme!

Mielőtt megérthetnék ezt a bibliai részt és a saját életünk történéseit, először az Urat kell megértenünk. Elvégre nem mi vagyunk a világegyetem urai, hanem Isten. Ő az, aki előre elrendelt terve szerint számon tartja a napjainkat. Isten elsődleges célja a népe számára, hogy a hit embereivé tegyen bennünket. Ezért engedi, hogy olyan helyzetekbe kerüljünk, ahol meg kell tanulnunk bízni Benne. Hiszen miért is kellene megbíznunk Istenben, ha minden működik, mint a karikacsapás? Ő a hullámvölgyekben erősíti meg a lelkünket.

Isten azt mondta: „Szeretem Jákóbot; őt és a népét a hit embereivé fogom tenni, ezért engedem, hogy nehéz helyzetekbe kerüljenek.” Mindannyian a hit iskolájába járunk, és ez sok érthetetlennek tűnő dolgot megmagyaráz az életünkben. Hogyan is hihetnénk, ha nem lennének gondjaink? Hogyan is tanulhatnánk meg bízni Istenben, ha sohasem fájna – ha sohasem szembesülnénk nehézségekkel? Isten azt akarja, hogy mutassuk meg a hitünket az emberek előtt, és hogy őket is hitre inspiráljuk. Azonban nem győzhetünk meg másokat a Benne való hitről, ha mi sem voltunk soha rászorulva a hitre; ha soha nem láthattuk meg, mire képes Isten.

A Benne való hit által Isten Jákóbnak és Izrael népének, valamint nekünk is okot ad a tanúságtételre. Izrael népe mind a mai napig – évezredekkel később is – énekekkel emlékezik meg arról, hogyan szabadította meg őket az Úr az egyiptomi fogságból. A tanúságtétel nem olyasvalami, amit bemagolsz, majd újra és újra visszamondasz; sokkal inkább egy valós tapasztalat, amelyben Istenre kellett bíznod magad, aki meg is segített, ezzel lehetővé téve számodra, hogy te is segíts azoknak, akik éppen a hullámvölgy alján járnak. Most már te is képes vagy biztatni őket, mert azt mondhatod: „Ne adjátok fel! Egyszer én is majdnem feladtam, de Isten megsegített engem – és benneteket is képes megsegíteni!”

Folytatása következik…