Őrizd meg a reményt!Minta

Ha akar

Olvasd el: Jób 3:25–26; 6:11–12; 9:14–20; 13:15; 42:12–15

IMÁK: Jób 13:15

„Nincs vesztenivalóm, öljön meg engem, ha akar, de megvédem ügyemet előtte!”

Elmélkedés

Jób Isten hűséges szolgája volt, Isten mégis megengedte, hogy a Sátán rátegye a kezét Jób minden tulajdonára, a gyermekeire és az egészségére is. Jób össze volt törve, ahogy mindannyian össze lennénk, ha ilyen szörnyű veszteségek értek volna. Az történt meg vele, amitől a legjobban tartott. Minden ereje elhagyta, gyötrelmében felkiáltott. Úgy érezte, nincs értelme folytatni, vagy helyreállásra, gyógyulásra, békére várni. Úgy érezte, Isten ok nélkül bántja. Fájdalmában megfeledkezett arról, hogy Isten jóságos, telve kegyelemmel és irgalommal. Isten megengedte, hogy Jób borzasztó veszteségeket éljen át, de nem azért, amiért Jób gondolta.

Jób őszintén és nyersen beszélt Istennel. Kérdéseket tett fel, segítségért kiáltott. Jób tudta, hogy nem élt bűnös életet, ezért nem értette, miért büntette látszólag Isten. Jóbnak mégis hatalmas hite volt, és tudta, hogy bármi történjék is, reménykedni fog Istenben. Jób igaz ember volt, de nem volt isten. Isten valami nagyobbat tervezett a szenvedésével. Jób tudta, hogy ha Isten meg is öli, ő akkor is reménykedni fog. Isten az élet egyetlen igazi forrása, és az egyetlen, aki méltó arra, hogy reménykedjenek benne.

Isten nem akarta elpusztítani Jóbot, ennél sokkal fontosabb dolgot tervelt ki Jób veszteségei kapcsán. Isten azért engedte meg Jób szenvedéseit, hogy megmutassa a Sátánnak, milyen hűséges Jób Őhozzá. A veszteségek után Isten kárpótolta Jóbot. Jób ugyan hűséges maradt és még a szenvedések közepette sem tagadta meg Istent, Ő azonban nem ezért állította helyre. Isten azért állította helyre Jóbot, hogy megmutassa mérhetetlen jóságát és kegyelmét.

Hűségesek vagyunk Istenhez a veszteségekben is? Nem számít, min megyünk keresztül, Istennel őszinték lehetünk, azonban nem szabad szem elől tévesztenünk, kicsoda Ő. Tudjuk, hogy Ő mindig jóságos és szerető, és mindig reményre lelhetünk nála. Lehet, hogy a veszteségünknek fontosabb, szellemi, örökérvényű célja van – talán olyan, amit ezen a földön nem is láthatunk. Történjen bármi, Jóbhoz hasonlóan tartsunk ki mi is, és bátran kiáltsuk: „Még akkor is, ha . . . Benne reménykedem!