Őrizd meg a reményt!Minta

Hittel kiáltani

Olvasd el: 1Sámuel1:1—2:10; 2:18–21

IMÁK: 1Sámuel 1:15–16

„Anna így válaszolt: »Nem, Uram, nem részeg vagyok, hanem szomorú. Nem ittam semmiféle részegítő italt, csak a szívem bánatát öntöttem ki az Örökkévaló előtt. Ne gondolj rólam semmi rosszat, mert nagy bánatom és keserűségem miatt imádkoztam ilyen sokáig.«”

Elmélkedés

Anna össze volt törve. Egy újabb év telt el, és a reménysége, hogy gyermeke születik, még mindig nem vált valóra. Megtehette volna, hogy ételbe vagy italba fojtja a bánatát, hogy más nőktől kér tanácsot a helyzet megoldására, vagy hogy az ünnepi eseményekkel tereli el a figyelmét. Anna azonban inkább úgy döntött, hogy imával tölti az idejét. És ahogy imádkozott, Anna azt az egyetlen dolgot kérte Istentől, amelyre a szíve a legjobban vágyott.

Anna nem rejtette el fájdalmát Isten elől. Azzal, ahogyan Istenhez kiáltott, megmutatta a hitét. Kiáltása alapján arra következtethetünk, hogy hitt Isten iránta tanúsított jóságában és jóindulatában még úgy is, hogy ilyen mély sóvárgást és betöltetlen vágyakozást érzett. Ha Anna nem hitt volna abban, hogy Isten természeténél fogva tud és akar változtatni az ő helyzetén, akkor nem kért volna semmit. Kérésében kifejeződik reménysége és hajlandósága, hogy várjon Isten válaszára.

Ami lehetetlennek tűnt Anna számára, az lehetséges volt Istennek. Anna olyan elkeseredetten imádkozott, hogy a főpap azt hitte, részeg. Hitét nem árnyékolta be a gyásza: hittel kérte Istent, hogy adja meg neki azt, amire a legjobban vágyott.

Miután Anna Isten elé vitte a bánatát, már nem tűnt szomorúnak. Békére lelt, miközben kiöntötte a szívét Istennek: az egyetlennek, aki változtathatott a helyzetén és megadhatta neki, amit szeretett volna. Ez az Isten erejébe, természetébe és jóindulatába vetett remény volt az, ami arra indította, hogy kiöntse a szívét Isten előtt. Anna gyermeket szeretett volna, és az Egyetlenben reménykedett, aki be tudta tölteni ezt a szükségét.

Ha vágyunk beteljesülésében reménykedünk, akkor könnyen csalódhatunk. Ha azonban abban reménykedünk, Aki teljesíti vágyainkat, akkor reménységünk szilárdan állhat, bármi történjen is.

A hit, hogy Isten csak a szükségeinket tölti be, egy dolog. Azonban hinni, hogy Isten emellett arra vágyik, hogy jó ajándékokat adjon nekünk, már más tészta. Annának nem arra volt hite, hogy Isten csupán a túléléshez szükséges minimumot adja meg neki, hanem bízott Isten képességében és hajlandóságában, hogy nagylelkű kegyelme által bőségesen el fogja halmozni őt jó ajándákokkal. Bízzunk hát Benne és kegyelmes válaszában, bármi legyen is az.