Velünk az Isten!Minta

Olvasd el: Lukács 6:12–49

IMÁK: Lukács 6:12

„Azokban a napokban történt, hogy Jézus felment egy hegyre, és egész éjjel Istenhez imádkozott.”

ELMÉLKEDÉS:

Jézus számos csodás dolgot cselekedett: betegeket gyógyított, vitatkozott a zsidó vezetőkkel, elhívta a tanítványait, ellenállt a kísértéseknek és elviselte az elutasítást. Emellett sokszor vonult vissza egyedül imádkozni.

Lukács evangéliuma rámutat Krisztus emberi mivoltára is. Jézus, Isten Fia, teljes mértékben ember. Ugyanazokat az érzéseket tapasztalta meg, mint mi, és ugyanazokkal (ha nem nagyobb) kísértésekkel küzdött meg. Megtapasztalta az éhséget, a szomorúságot, az örömöt, az izgalmat, a frusztrációt és az árulást. Mégis mindezek közepette bűntelen maradt.

A mai igerészben azt olvassuk, hogy Jézus kiválasztotta a tanítványait és az Őt követő sokasághoz egy erőteljes, teológiai üzenetekben gazdag tanítást intézett. De, amit nagyon fontos észrevenni, az az, hogy mi előzte meg mindezt: Jézus elment egyedül imádkozni.

Gyakran halljuk, hogy Jézusnak szüksége volt arra, hogy időt töltsön egyedül Istennel, hát akkor mekkora szükségünk van erre nekünk! Igaz, hogy szükségünk van arra, hogy rendszeresen megpihenjünk Mennyei Atyánknál, de ennél több is meghúzódhat amögött, hogy Jézus gyakorta félrevonult imádkozni. Az Atyjával akart lenni. Tudta, hogy az Atya a forrás, a gondviselő, a vigasztaló és az öröm. Nem csak akkor vonult vissza, ha szüksége volt valamire, azért is tette, hogy elmélyüljön a kapcsolata az Atyjával.

Az ilyen igerészeknél ne csak arra figyeljünk, hogy Jézusnak szüksége volt Isten jelenlétére, hanem arra is, hogy vágyott rá. Minél inkább előre helyezzük az imádkozást az életünkben, annál jobban fogunk vágyni Isten jelenlétére. Minél több időt töltünk Vele, annál inkább felismerjük, hogy mekkora öröm és béke származik csupán az Ő jelenlétéből. Jézus rendszeresen kereste a lehetőséget, hogy egyedül legyen Atyával. Éljünk mi is megvédve és becsben tartva az értékes időt, amit Istennel tölthetünk!