Átadott SzívMinta

Erzsébet – Semmi sem lehetetlen

Olvasd el: Lukács 1:5–25; 39–45

IMÁK: Lukács 1:45

„Bizony boldog és áldott, aki hittel fogadja, amit az Örökkévaló mond neki, mert az beteljesedik.”

Elmélkedés

Mennyire szilárd a hited, amikor szíved vágyai nem teljesülnek? Mi a helyzet akkor, amikor úgy tűnik, hogy az imáid hosszabb ideig maradnak megválaszolatlanul, mint ahogyan azt elképzelted? Amikor Erzsébetről olvasunk, elsőre könnyen gondolhatjuk, hogy az élete tökéletes volt. Egy pap felesége volt, és ő maga is papi családból származott, ami különleges áldásnak számított egy zsidó számára. Erzsébet és Zakariás hűségesek voltak, minden parancsolatot betartottak, és igaznak nevezték őket.

Erzsébetnek azonban nem lehetett gyermeke, amit a közössége nagy csalódásként élt meg. Erzsébet és Zakariás előrehaladott korban voltak, ami még kevésbé valószínűvé - emberi szempontból szinte lehetetlenné - tette, hogy gyermekük lehessen. Erzsébet hite azonban még a csalódás és a csüggedés évei alatt is szilárdan megmaradt.

Isten tökéletes időzítése szerint, amikor unokatestvére, Mária is elsőszülöttet várt, nevezetesen Jézust, Erzsébet várandós lett egy fiúval. A fiú neve János lett. Jánost választotta ki Isten, hogy ő legyen az, aki hirdeti és utat készít az eljövendő Megváltónak, Jézus Krisztusnak. Erzsébet nemcsak a saját életében volt tanúja Isten hihetetlen hatalmának, hanem közvetlen közelről látta a megígért Messiás eljövetelét is. Sőt, ő volt az első ember, aki vallást tett arról, hogy Jézus a Messiás! Erzsébet örömmel ismerte fel, hogy Isten eszköze lett, és örömének kiáradásaként megáldotta Máriát és együtt örvendezett vele a csodán, amelyet Mária hoz majd a világra.

Csak Isten ismerte az összes részletet, amelyeknek össze kellett állnia ahhoz, hogy megtörténjen a csoda, az áldás, ami megváltoztatja Erzsébet életét. Sokévnyi várakozás után, valamint előrehaladott kora miatt nem volt kétséges, hogy ez a fiú valóban az Úr csodája. Erzsébet a meddőségén a saját erejéből semmiképp sem tudott volna változtatni.

Amikor sivárság vesz körül, lehetetlennek tűnhet elképzelni, hogy imáink egy nap meghallgatásra találhatnak. Lehet, hogy soha nem látjuk meg az összes területet, amelyen Isten munkálkodik. Talán soha nem értjük meg, miért kellett várnunk a válaszra. De Erzsébethez hasonlóan mi is dönthetünk úgy, hogy állhatatosak maradunk a hitünkben. Visszatekinthetünk mindarra, amit Isten tett, és dicsérhetjük Őt hűségéért. Amikor visszaemlékezünk Isten hűségére, és dicsérjük jóságáért, azt a reményünket is kifejezzük, hogy Ő képes és hajlandó cselekedni értünk. Istennél semmi sem lehetetlen.