Az advent testtartása: Napi karácsonyi áhítatMinta

Postures Of Advent: A Daily Christmas Devotional

20. NAP A(Z) 27-BÓL/-BŐL

Mikor térdeltél le utoljára imádság közben? Lehet, hogy furának és esetlennek tűnik, de próbáld ki!

Lásd meg, hogy a fizikai testtartásod változása hogyan változtat a lelked hozzáállásán!

Az imádság lényege, hogy megváltoztat minket. Segít abban, hogy felvegyük Isten előtt a dicséret, a csodálat, a megadás és a nyitott kezek testtartását. Fontos arra emlékezni, hogy ezek a testtartások, a megadást is beleértve nem egyszeri dolgok. Szükség van arra, hogy folyamatosan újraformáljuk a szívünket, kezeinket és a szokásainkat Isten előtt.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, megvallom, hogy a világom gyakran sokkal inkább saját magamról szól, mint rólad, vagy azokról az emberekről, akiket az utamba helyeztél. Csábítóbb és sokkal könnyebb, hogy csak a sajátjaimról gondoskodjak és a saját érdekeimet nézzem, mint másokét. De tudom, hogy azt kéred tőlünk, hogy szembemenjünk a kultúránkkal, és azt is, hogy nem kérsz tőlünk semmi olyat, amit te magad meg nem mutattál volna, hogy hogyan tegyük.

Köszönöm Jézus a testet öltésed. Azt, hogy úgy döntöttél, velünk leszel a világunk felfordultságában és megtörtségében. Köszönöm a példádat abban, hogy hogyan kell szolgai természetet felölteni.

Jézus, megmutatnád nekem, hogy hogyan kell megadást és alázatot gyakorolnom? Megnyitnád a szemeim, hogy felismerjem, hogyan hívsz arra, hogy másokkal legyek, szolgáljam őket, az ő érdekeiket nézzem?

Jézus, várjuk a napot, amikor minden nyelv Úrnak vall téged, az Atyaisten dicsőségére.

Ámen.

Szentírás

Nap 19Nap 21

A tervről

Postures Of Advent: A Daily Christmas Devotional

A testtartások, amiket a karácsonyi időszakban felveszünk, nagyban befolyásolják, hogy hogyan éljük meg az advent csodáját. Ez a 4 hetes olvasóterv hadd inspiráljon arra, hogy átadd magad Jézusnak, újra rá figyelj, és magadhoz öleld a Király kegyelmét. Haladj végig az öt különböző testtartáson: Szemed a célon, Fejet fel, Térdet hajts, Tenyered nyitva, Karod kitárva.

More

Szeretnénk megköszönni a Compassion Canada szervezetnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt az olvasótervet. További információt a http://cmpsn.ca/YV weboldalon találsz, angol nyelven.