Az advent testtartása: Napi karácsonyi áhítatMinta

Postures Of Advent: A Daily Christmas Devotional

17. NAP A(Z) 27-BÓL/-BŐL

Az önmegadás és az alázat kényelmetlenek, főleg azok számára, akik kényelemben, függetlenségben és önelégült módon élünk.

Fontos azonban, hogy a kényelmetlenségbe is beleengedjük magunkat. Lehet, hogy ez is a része annak, amit Pál úgy említ, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket?

Közösségként mindannyian megéltük ezt valamilyen formában. 2020-ban, ahogyan egy világjárványon mentünk keresztül együtt, az egyéni élményeinkben lehettek különbségek, de mindannyian átéltünk valamilyen kellemetlenséget a világ változásán keresztül, és mindannyiunknak újra kellett értékelnünk az életmódunkat, a pénzügyeinket, fontossági sorrendünket, és még a saját halandóságunkat is.

Akkor is, és még mindig kényelmetlen ez az élmény. Azonban sokan azt is elmondhatjuk, ha őszinték vagyunk, hogy bár a covid járvány és a mellékhatásai nehezek és fájdalmasak voltak, miközben a kényelmetlenség felé sodortak, sok új leckét tanultunk meg, és megismertük Isten jelenlétének egy mélyebb formáját is.

Rá voltunk kényszerítve az alázatra, és arra, hogy kellemetlen kérdéseket tegyünk fel magunknak a prioritásainkkal és az életünkkel kapcsolatban. Mindez segített abban, hogy megtapasztaljuk azt a bővelkedő életet, amit Jézus kínál új és friss módon.

Mi lenne, ha az idei adventi időszakban benéznénk az ünnepi felszín alá, és mélyre ásva kényelmetlen kérdéseket tennénk fel magunknak, bízva abban, hogy Isten átsegít ezeken is?

Elmélkedés:

  • Légy könyörtelenül őszinte: milyen szempontból vagy a világod közepe?
  • Milyen módon kérheti Isten ebben az időszakban, hogy add meg magad neki?

Bízz benne, hogy Isten téged tökéletesít a mindennapok kihívásain keresztül, és köszönd meg neki, ahogyan az ő alázata téged formál ma!

Szentírás

Nap 16Nap 18

A tervről

Postures Of Advent: A Daily Christmas Devotional

A testtartások, amiket a karácsonyi időszakban felveszünk, nagyban befolyásolják, hogy hogyan éljük meg az advent csodáját. Ez a 4 hetes olvasóterv hadd inspiráljon arra, hogy átadd magad Jézusnak, újra rá figyelj, és magadhoz öleld a Király kegyelmét. Haladj végig az öt különböző testtartáson: Szemed a célon, Fejet fel, Térdet hajts, Tenyered nyitva, Karod kitárva.

More

Szeretnénk megköszönni a Compassion Canada szervezetnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt az olvasótervet. További információt a http://cmpsn.ca/YV weboldalon találsz, angol nyelven.