Az advent testtartása: Napi karácsonyi áhítatMinta

A remény trükkös dolog. Könnyű reménykedni addig, amíg már nem az. Könnyű ragaszkodni hozzá addig, amíg valami el nem romlik. Ez egy olyan szó, ami az imanaplóinkat és a falainkat díszíti. Annyira elterjedt a kultúránkban, hogy talán elveszítettük az erejét.

A Zsidók 6:19 azt mondja, hogy a remény, amit Isten Fián, Jézuson keresztül kapunk, egy horgony a lelkünk számára.

Ugyanúgy, ahogyan egy halászhajót tart a horgony egy dühöngő vihar közepette, a Krisztusba vetett reménységünk is megtart minket, amikor a világ kicsúszik a lábunk alól. Amikor már nincsenek válaszaink. Amikor már készek vagyunk feladni.

Csakúgy, mint Dávid, amikor a saját fia le akarta taszítani a trónról, vagy mint Mária, amikor megrázta a hír, hogy szűz méhében kell hordoznia Isten Fiát, mi is meghívást kapunk egy szent ragaszkodásra, Istenhez való ragaszkodásra, aki igaz és tartós reményt ígér nekünk, amikor a világ szétesni látszik. Ahogyan a horgony, úgy a Krisztuson keresztül kapott reménységünk is erős, valóságos és megingathatatlan.

Elmélkedés:

• Hogyan tudod Krisztus reményét egy szép, elvont ötletből kézzelfogható mentőövvé tenni a zűrzavar és a problémák idején?
• Milyen szívbéli testtartásokat hozol a karácsonyi időszakba, amik negatívan befolyásolják a reménykedésre való képességedet?
• Hol találkozol még a Szentírásban azzal a gondolattal, hogy állj meg szilárdan a reménységben, és folyamatosan az Ő megingathatatlan és tartós reménysége felé nézz?

Kapaszkodj az Isten által adott reménységedbe, legyen ez a lelked horgonya!