A húsvét történeteMinta
![The Story of Easter](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F137%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
SZOMBAT
Az asszony összetörte az edényt és kiöntötte belőle az összes kenetet. Bőkezűen pazarolta el mindazt, ami értékes volt számára. Azzal, hogy az edényt összetörte, kizárta annak a lehetőségét, hogy bármennyit megtartson belőle saját magának, vagy esetleg eltegyen későbbre. Odaadta mindenét, amije volt - múltját, jelenét és jövőjét. Jézus azt mondta, hogy az emberek örökre emlékezni fognak majd ennek az asszonynak a szeretetére. Később, az utolsó vacsoránál megismétlődtek ezek a szavak. Jézus összetörte a testét és kiöntötte a vérét értünk. Ez alkalommal, amikor olvasod Jézus szavait, „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre," ne a kis darab kenyeret és szőlőlét képzeld magad elé! Legyen az úrvacsora annak a jelképe, amire elhívattunk! Jézus arra hív, hogy tegyük azt, amit Ő tett: töressünk össze és öntessünk ki. Adjunk bele mindent! Ne tartsunk semmit vissza! Engedjük el a gyeplőt! Ez lenne az igazi megemlékezés mindarról, amit Jézus tett. Nem egy szertartás ápolása, hanem a valós megemlékezés. A te életedben hogyan néz ki ez a „megtöretés és kiöntetés"?

A tervről
![The Story of Easter](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F137%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
Hogyan töltenéd el életed utolsó hetét, ha tudnád, hogy ez lesz a legutolsó? Jézus emberi testben töltött utolsó hete tele volt emlékezetes pillanatokkal, beteljesített próféciákkal, meghitt imádságokkal, mély beszélgetésekkel, jelképes tettekkel, világmegváltó eseményekkel. Ez az olvasási terv úgy lett összeállítva, hogy a Húsvét előtti hétfővel kezdődően vezessen végig a négy evangélium azon fejezetein, amelyeken keresztül megismerheted a Nagyhét eseményeit.
More
Köszönjük a Life.Church gyülekezetnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a tervet. Ha szeretnél többet megtudni a Life.Church-ről, látogass el a www.Life.Church weboldalra. Az információ csak angol nyelven elérhető.
Kapcsolódó tervek
![Emlékezz Isten tetteire](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F162%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Emlékezz Isten tetteire
![Lelki méregtelenítés](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F257%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Lelki méregtelenítés
![A jobb olvasási terv](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F229%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
A jobb olvasási terv
![A bűnbánat cselekedetei](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F160%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
A bűnbánat cselekedetei
![Átélni Isten megújítását](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F161%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Átélni Isten megújítását
![Szent érzelmek – Bibliai válasz minden kihívásra](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F255%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Szent érzelmek – Bibliai válasz minden kihívásra
![Használd idődet Isten céljaira](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F1355%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Használd idődet Isten céljaira
![Elizeus: Egy döbbenetes hit története](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F661%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Elizeus: Egy döbbenetes hit története
![Hinni Isten jóságában, bármi történjék is](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F1930%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Hinni Isten jóságában, bármi történjék is
![Megváltozva: A következő lépés egy megváltozott életért.](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F224%2F320x180.jpg&w=640&q=75)