Jób 39:1-17

Jób 39:1-17 RÚF

Tudod-e, mikor ellik a kőszáli zerge, megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas? Megszámoltad-e, hány hónapig vemhesek, tudod-e, mikor jön el ellésük ideje? Lefekszenek, megellik borjaikat, és megszabadulnak fájdalmuktól. Borjaik megerősödnek, felnőnek a mezőn, elszélednek, és nem térnek hozzájuk vissza. Ki engedte szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a zebra kötelét? A pusztát rendeltem otthonává, lakóhelyévé a szikes földet. Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását. A hegyeken keres magának legelőt, fölkutat mindenféle zöld növényt. Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly? Ott tölti az éjszakát jászolodnál? Barázdába tudod-e fogni kötéllel a bivalyt, boronálja-e utánad a göröngyöket? Bízhatsz-e benne, mivel olyan erős? Rábízhatod-e a munkádat? Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonádat, és szérűdre betakarítja? Vígan verdes szárnyával a strucc, pedig nem gólya szárnya és tolla az! A földön hagyja tojásait, és a porban költeti ki. Elfelejti, hogy ráléphetnek, és a mezei vad eltaposhatja. Fiaihoz oly mostoha, mintha nem is az övéi volnának; nem retteg attól, hogy kárba vész fáradsága. Mert Isten megtagadta a bölcsességet tőle, nem részesítette értelemben.