Jób 23:1-17

Felele pedig Jób, és monda: Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig. Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel. Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám. Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám! Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre! Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre. Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom. De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany. Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el. Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát. Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi. Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála. Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle. Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!