Jób 23:1-17

Megosztás

Jób 23:1-17 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: teljes erővel perel-e majd velem, vagy meghallgat figyelmesen? Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. De ő hajthatatlan – ki is téríthetné el a szándékától? Véghezviszi, amit lelke kíván. Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. Ezért rémület fog el színe előtt, ha csak rágondolok is, megrettenek tőle. Mert Isten csüggesztette el a szívemet, a Mindenható rémített meg engem. Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.

Jób 23:1-17 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Jób erre így felelt: „Panaszom még mindig keserű, mert Isten keze nehezedik rám. Ó, bárcsak tudnám, merre keressem őt! Elmennék egészen trónusáig, elé terjeszteném ügyemet, bebizonyítanám ártatlanságom előtte. Bárcsak megtudhatnám, mit felelne nekem, s megérthetném, hogyan válaszol! Vajon erejét fordítaná ellenem? Nem hiszem! De meghallgatna, az bizonyos! Trónja előtt az ártatlan szabadon védekezhet, s tudom, végül felmentene bírám! De jaj, ha keletre megyek, nem találom őt, ha nyugatnak indulok, Istent ott sem lelem! Ha északon rejtőzik, meg nem láthatom, ha dél felé fordul, ott sem veszem észre. De ő ismer engem, látja minden lépésemet, s ha próbára tesz, úgy kerülök ki kezéből, mint a megtisztított arany! Lábnyomát követtem egész életemben, ösvényeiről nem tértem le soha. Parancsának engedelmeskedtem, szavait szívembe rejtettem. De ő mindig ugyanaz marad, s tervétől senki el nem térítheti. Amit elhatározott, véghez is viszi. Bizony, Isten véghezviszi, amit felőlem tervezett! S tudom, sok terve van még velem. Ezért reszketek színe előtt, ha belegondolok, félelemtől remegek. Mert Isten rémített meg engem, a Mindenható félelme szállt rám. Ami velem történt, sötét felhőként borul fölém, s eltakarja arcomat, mégsem hallgatok!”

Jób 23:1-17 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Felele pedig Jób, és monda: Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig. Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel. Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám. Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám! Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre! Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre. Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom. De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany. Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el. Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát. Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi. Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála. Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle. Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!

Jób 23:1-17 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: teljes erővel perel-e majd velem, vagy pedig csak figyel rám? Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. Mert ő ugyanaz marad. Ki változtathatná meg? Véghezviszi, amit lelke kíván. Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle. Mert Isten csüggesztette el szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.