Mózes első könyve 48
48
Izráel megáldja József fiait
1Történt ezek után, hogy Józsefnek hírt hoztak: „Atyád már nagyon beteg!” Akkor József maga mellé vette két fiát, Manassét és Efraimot, és apjához sietett. 2Amikor Jákób megtudta, hogy József érkezett hozzá látogatóba, összeszedte maradék erejét, és felült az ágyában.
3Majd ezt mondta Józsefnek: „A Mindenható megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, megáldott engem, 4és azt mondta: »Megszaporítalak és megsokasítalak téged, nemzetek gyülekezete származik tőled, és örökre neked és leszármazottjaidnak adom ezt a földet.« 5Most hát a két fiad — akik még azelőtt születtek, hogy én hozzád költöztem volna Egyiptomba — az én fiaim lesznek, ugyanúgy, mint Rúben és Simeon. 6Ha utánuk még születnek fiaid, azok a tieid lesznek, és a bátyjaik által fognak részesedni az örökségből. 7Mert amikor Mezopotámiából, Paddan-Arámból Kánaánba költöztem, legnagyobb bánatomra Ráhel útközben meghalt Kánaán földjén. Akkor már közel voltunk Efrátához, és ott is temettem el őt az Efrátába — vagyis Betlehembe — vezető út mellett.”
8-10Izráel látása az öregség miatt megromlott, ezért mikor meglátta József fiait, megkérdezte: „Kik ezek a fiúk?”
„Atyám, ők a fiaim, akiket Isten Egyiptomban adott nekem!” — felelte József.
„Hozd közelebb, hadd áldjam meg őket” — mondta Izráel.
Akkor József odavitte két fiát apjához, aki megölelte és megcsókolta őket.
11„Látod, fiam — mondta Izráel —, már azt sem reméltem, hogy téged valaha ismét láthatlak, de most Isten megengedte, hogy még a fiaidat is lássam!”
12Majd József elhúzta fiait Izráel térdétől, maga pedig arccal a földre borult. 13Azután Izráel elé állította a fiúkat: Efraimot Izráel bal keze, Manassét pedig a jobb keze felől. 14Izráel azonban a jobb kezét tette Efraim fejére, és a bal kezét Manassé fejére. Vagyis szándékosan keresztbe tette a kezeit: a fiatalabbat, Efraimot áldotta meg a jobb kezével, és Manassét a ballal, annak ellenére, hogy az utóbbi volt az elsőszülött.
15Így áldotta meg Izráel Józsefet:
„Ó Istenem, akinek jelenlétében éltek őseim,
Ábrahám és Izsák,
aki egész életemben gondot viseltél rám,
mint pásztorom, mind a mai napig,
16aki megszabadítottál engem minden bajtól
az angyal keze által —,
kérlek, áldd meg ezeket a fiúkat!
Nevem és atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak neve
éljen bennük tovább!
Szaporodjanak és növekedjenek
nagy sokasággá a földön!”
17Józsefnek nem tetszett, hogy apja a jobb kezét Efraim fejére tette, és így áldotta meg a fiúkat. Megpróbálta hát Izráel jobb kezét áttenni Manassé fejére, 18s azt mondta: „Atyám, jobb kezeddel ne Efraimot, hanem Manassét, az elsőszülöttemet áldd meg!”
19De Izráel nem engedett: „Tudom, fiam, tudom — mondta —, Manassé is néppé növekszik, ő is nagy lesz, de az öccse, Efraim nagyobb lesz nála, és belőle népek gyülekezete származik.” 20Megáldotta hát Izráel a fiúkat:
„Nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben:
»Úgy tegyen veled Isten,
mint Efraimmal és Manasséval!«”
De Efraimot ismét előrébb tette, mint Manassét.
21Azután Izráel azt mondta Józsefnek: „Nézd fiam, én már nem sokáig élek. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket őseitek földjére. 22Neked pedig külön örökséget adok azon fölül, amit a testvéreid kapnak tőlem: azt a területet, amelyet az emóriaktól kardommal és nyilaimmal foglaltam el.”
Currently Selected:
Mózes első könyve 48: EFO
Označeno
Share
Copy
Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in
Bible League International