BibleProject | Utazás Lukács evangéliumában és Az apostolok cselekedeteinek könyvébenSample
![BibleProject | Utazás Lukács evangéliumában és Az apostolok cselekedeteinek könyvében](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F24856%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
A harmadik és negyedik fejezetben Lukács megmutatja nekünk, hogyan változtatja meg gyökeresen Isten Lelkének ereje Jézus követőit azért, hogy bátran vigyék hírétJézus királyságának. Lukács itt egy Jézus tanítványairól, Péterről és Jánosról szóló történettel kezd, akik a Lélek erejével gyógyítanak meg egy lebénult férfit. Akik szemtanúi voltak ennek a csodának, ledöbbentek és úgy kezdtek Péterre tekinteni, mintha ő magától vitte volna véghez a csodát. Péter azonban felszólítja a tömeget, hogy kizárólag Jézusnak tulajdonítsák a csodát, majd elmondja nekik, hogy Jézus miként halt meg és támadt fel azért, hogy minden emberi életet helyrehozzon.
Péter tudja, hogy ott a templomnál ugyanazok az emberek vannak, akik kivégeztették Jézust, így a lehetőséget megragadva megkéri őket, hogy gondolják át a Jézusról alkotott véleményüket és Isten megbocsátja a vétkeiket. Válaszul ezrek kezdenek el hinni Péter üzenetében és válnak Jézus követőivé. De nem mindenki. A vallási vezetők dühösek, mert látják, hogy Péter Jézus nevében hirdeti az igét és gyógyít, és még ott, a helyszínen letartóztatják Pétert és Jánost. A vallási vezetők követelik, hogy Péter és János magyarázzák el, miként kezdett el újra járni a lebénult férfi. Ekkor a Szentlélek erőt ad Péternek, hogy megvallja: Jézus az egyetlen, aki megmentheti őket. A vallási vezetők ledöbbenve hallgatják Péter bátor üzenetét és figyelik János magabiztosságát. Látják, hogy Péter és János mennyit változtak Jézus hatására, és nem tagadhatják, hogy csoda történt.
Scripture
About this Plan
![BibleProject | Utazás Lukács evangéliumában és Az apostolok cselekedeteinek könyvében](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F24856%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
Az „Utazás Lukács evangéliumában és Az apostolok cselekedeteinek könyvében” című olvasóterv arra ösztönöz, hogy egyedül, kis csoportban, vagy akár a családdal 40 nap alatt végigolvasd Lukács evangéliumát és Az apostolok cselekedeteinek könyvét. Az olvasóterv olyan animációs filmeket, lényegretörő összefoglalókat és elgondolkodtató kérdéseket tartalmaz, amelyek által a résztvevők találkozhatnak Jézussal, és elmélyülhetnek Lukács ragyogó irodalmi stílusában és gondolatvezetésében.
More
Related Plans
![The Armor of God](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F25281%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
The Armor of God
![Real Hope: The Wonder of Creation](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F25677%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Real Hope: The Wonder of Creation
![Bible Explorer for the Young (Daniel)](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F26382%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Bible Explorer for the Young (Daniel)
![Leadership: God’s Plan of Success for Entrepreneurs](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F25706%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Leadership: God’s Plan of Success for Entrepreneurs
![The Complete Devotional With Josh Norman](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F54735%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
The Complete Devotional With Josh Norman
![Acts 9:32-43 | You Will Do Greater Things Than These](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F55220%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Acts 9:32-43 | You Will Do Greater Things Than These
![For the Least of These](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F54952%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
For the Least of These
![Daily Bible Reading— February 2025, God’s Strengthening Word: Sharing God's Love](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F55144%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Daily Bible Reading— February 2025, God’s Strengthening Word: Sharing God's Love
![Pursuing Growth as Couples: A 3-Day Marriage Plan](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F55217%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Pursuing Growth as Couples: A 3-Day Marriage Plan
![Fear Not: God's Promise of Victory for Women Leaders](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F55254%2F320x180.jpg&w=640&q=75)