YouVersion Logo
Search Icon

Márk EvangéliumaSample

Márk Evangéliuma

DAY 4 OF 42

Olvasd el: Márk 2:18–28

IMÁK: Márk 2:27–28

„Végül ezt mondta: „A szombat ünnepe van az emberért, és nem az ember a szombatért. Így hát az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

Amikor Jézus megszegte a szombat törvényét, a farizeusok kérdőre vonták. Aggódtak amiatt, hogy Jézus megszegte a törvényt és másokat is erre buzdított. Jézus azonban emlékeztette őket a szombat valódi céljára: idő a pihenésre és az ünneplésre Isten gyermekei számára. 

Amikor Jézus kihívás elé állította a farizeusokat, megmutatta, milyen pontosan ismeri Isten Igéjét (hiszen, végső soron, Ő maga írta). Megmutatta, hogy a törvény, különösen a szombat törvénye, azt a cél szolgálja, hogy áldás legyen, nem pedig azt, hogy további elvárásokat támasszon Isten népe felé. 

Könnyű elkezdeni törvényeskedni és úgy élni, ahogy a farizeusok. Amikor olyan szabályokat hozunk létre, amelyek nem Istentől jönnek, kigúnyoljuk az Ő kegyelmét. Ehelyett azonban elfogadhatnánk Isten parancsolatainak eredeti célját, hogy megismerjük és élvezzük Isten személyét és ajándékait, melyekkel elhalmoz bennünket.

Uram, olyan könnyen beleesek a törvényeskedés csapdájába. Segíts, hogy bízzak a kegyelmedben, mivel megszabadítottál engem. Segíts, hogy kövesselek Téged, elfogadjam kegyelmedet és irgalmadat, amelyeket nagylelkűen adsz nekem minden nap. Ámen.

Day 3Day 5

About this Plan

Márk Evangéliuma

Ez a Bibliatanulmány Márk Evangéliumán vezet végig bennünket. A hat hét során, amíg tanulmányozzuk Jézus életének ezt a fontos beszámolóját, tegyük fel mi is ezt a nagyon égető kérdést: „Hol van a ti hitetek?” Az Evangélium során két drámai hitvallással találkozunk Jézus kilétét illetően. Ahogy együtt tanulmányozunk, reméljük, hogy Péterhez hasonlóan tudunk majd válaszolni arra a kérdésre, hogy kicsoda Jézus, a következő szavakkal: „Te vagy a Messiás!” (Mk 8:29).

More