Márk EvangéliumaSample
Olvasd el: Márk 2:1–17
IMÁK: Márk 2:16–17
„A farizeusok közül néhány törvénytanító látta, hogy Jézus együtt eszik a bűnösökkel és a vámszedőkkel. Megkérdezték hát a tanítványait: „Hogy lehet az, hogy ő vámszedőkkel és mindenféle bűnösökkel együtt vacsorázik?!” Jézus meghallotta, és ő válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam.”
Jézus nem volt egy szokásos tanító. Nem azzal töltötte az idejét, hogy gazdag tanítványokat toborozzon, akik aztán vallásos vezetőkké válhatnak. Ehelyett Jézus halászokkal, adószedőkkel, sőt, nőkkel töltötte az idejét - ami az első századi Izráelben merőben radikális és szokatlan társaságnak számított.
Jézus nem foglalkozott a hírnévvel. Azokkal töltött időt, akiket sok vallásos vezető bűnösnek tartott: együtt étkezett velük és meglátogatta őket otthonaikban. Ezeknek az embereknek - mint ahogy nekünk is - szükségük volt arra a reménységre, amelyet csak Jézus tudott megadni.
Jézus minden emberrel törődött és időt szánt rájuk. Függetlenül attól, hogy milyen múlttal vagy jelennel rendelkeztek, Ő tudta, hogy Megváltóra van szükségük. Jézus nem kerülte azokat, akiket a vallásos vezetők elutasítottak, hanem belépett az életükbe, reménységet és megváltást hozva számukra. Miközben arra törekszünk, hogy Hozzá hasonlóvá váljunk, talán meg kellene ismernünk olyanokat, akik semmit sem tudnak cserébe adni nekünk, és össze kellene barátkoznunk velük.
Uram, segíts, hogy szeressem az embereket, függetlenül attól, hogy milyen háttérrel rendelkeznek, vagy mit tudnak tenni értem. Adj nekem együttérzést ítélkezés helyett, és segíts, hogy meg tudjam osztani a megbocsátás evangéliumát a környezetemmel. Ámen.
Scripture
About this Plan
Ez a Bibliatanulmány Márk Evangéliumán vezet végig bennünket. A hat hét során, amíg tanulmányozzuk Jézus életének ezt a fontos beszámolóját, tegyük fel mi is ezt a nagyon égető kérdést: „Hol van a ti hitetek?” Az Evangélium során két drámai hitvallással találkozunk Jézus kilétét illetően. Ahogy együtt tanulmányozunk, reméljük, hogy Péterhez hasonlóan tudunk majd válaszolni arra a kérdésre, hogy kicsoda Jézus, a következő szavakkal: „Te vagy a Messiás!” (Mk 8:29).
More