Lukács 24
24
Krisztus feltámadása
(Vers 1–12: v. ö. Máté 28,1–8. Márk 16,1–8. Ján. 20,1–13.)
1A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velök. 2És a követ a sírról elhengerítve találák. 3És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. 4És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben: 5És mikor ők megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? 6Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, 7Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. 8Megemlékezének azért az ő szavairól. 9És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. 10Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ő velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak. 11De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik. 12Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.
Jézus megjelenik az Emmausba menő tanítványoknak
(Vers 13–35: v. ö. Márk 16,12–13.)
13És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. 14És beszélgetének magok közt mindazokról, a mik történtek. 15És lőn, hogy a mint beszélgetének és egymástól kérdezősködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton. 16De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék. 17Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és miért vagytok szomorú ábrázattal? 18Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? 19És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: A melyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: 20És mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt. 21Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, a ki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek. 22Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; 23És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy ő él. 24És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, a mint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. 25És ő monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak! 26Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? 27És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megirattak. 28Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne. 29De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon. 30És lőn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá. 31És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünt előlük. 32És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat? 33És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának. 34Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak! 35És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről.
Jézus megjelenik az apostoloknak
(Vers 36–49: v. ö. Márk 16,14–18. Ján. 20,19–23. 1 Kor. 15,5.)
36És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttök, és monda nékik: Békesség néktek! 37Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak. 38És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? 39Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! 40És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. 41Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? 42Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, 43Melyeket elvőn, és előttök evék. 44És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. 45Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjöket, hogy értsék az írásokat. 46És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: 47És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve. 48Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. 49És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.
Jézus mennybemenetele
(Vers 50–53: v. ö. Márk 16,19. Csel. 1,4–14.)
50Kivivé pedig őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket. 51És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe. 52Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe; 53És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen.
Public Domain
