Utazás a jászolhozMinta

Journey To The Manger

7. NAP A(Z) 70-BÓL/-BŐL

Az Istennel való közösség eredeti formája

Isten szeretet-missziója már az Édenkert előtt beindult. Már a világ megalapozása előtt, s az emberi történelem során mindig is egyetlen cél felé haladt: az emberrel való eredeti kapcsolatának helyreállítása irányába.

A kertből való kiűzetésük előtt, Isten állati bőrből készült ruháról gondoskodott Ádám és Éva számára. Isten részéről ez — az állati áldozatok meghozatala az emberi szégyen eltakarása érdekében — Krisztus eljövendő áldozatának előrevetítése volt, az áldozaté, amely valódi és teljes mértékű megváltást hozott.

Jézust a földre szeretet-missziója hozta. Az Ő hatalmas áldozatának köszönhetően kerültünk vissza Teremtőnkkel való eredeti kapcsolatunkba.

Gyakorlati lépés: Ismersz olyan embert, aki nem igazán érzi magát otthon a gyülekezetben? Kérd meg, hogy jöjjön el veled a következő Istentiszteletre, hogy ne érezze egyedül magát.

Szentírás

Nap 6Nap 8

A tervről

Journey To The Manger

Egy csendes éjjelen, kétezer évvel ezelőtt, birkáikat békésen legeltető pásztorok egy csoportjának hozott hírt egy angyali sereg a Megváltó születéséről. A hír hallatán, ezek a pásztorok mindent hátrahagyva siettek megtalálni a jászolba fektetett kisdedet Bethlehem városában. Pár ezer év múltával a meghívás ugyanúgy él. Gyere, tégy egy utazást Dr. Charles Stanleyvel, aki segíteni szeretne közelebb kerülnöd Megváltódhoz, és arra biztat, nyugodj meg te is mennyei Atyád szeretetében, így, karácsony idején. 

More

Szeretnénk megköszönni az In Touch Ministries szolgálatnak, hogy biztosította számunkra ezt a tervet. További információt az alábbi weboldalon találsz, angol, francia vagy spanyol nyelven: https://intouch.cc/yv18