Fellélegezhetsz Minta

Breathing Room

2. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

Nem szükséges vallásosnak lenned ahhoz, hogy ismerd vagy éppen gyakorold a Sábátot, azaz a Szombat napját — ami a pihenés napját jelenti. Mindannyiunknak jól esik egy nyugis hétvégi pihenőnap, amikor nem csörög a vekker, kicsit tovább lustálkodhatunk, s nem kell a hétköznapi feladataink miatt aggódnunk. Ha viszont a Szombat napja csak egy csendes vasárnapot jelent számodra, akkor pont a lényegről maradsz le — arról a részről, amelyben megtalálod az légzőzónádat.

Na, de hátráljunk egy kicsit előbb a történetben, amely a mai igerészhez vezet Mózes második könyvében, s arról szól, miként adta Isten a Szombat napot népének. Izráel népe 400 éven át raboskodott Egyiptomban, látástól vakulásig dolgoztak, szünet nélkül. Ezután kiszabadultak, majd több mint negyven éven át bolyongtak a pusztában. Itt adja nekik Isten azt a parancsot, hogy tartsanak Szombat-napot, azaz heti egy pihenő napot. 

Isten azt mondja egy csoport embernek, akik több száz éven át éjt nappallá téve gürcöltek, most pedig egy puszta közepén próbálnak annyi ételt gyűjteni, ami elég sok ezer ember fenntartására, hogy tartsanak pihenőnapot. Biztosan képtelenségnek tűnt! Az ő életvitelükben, ha egy nap nem dolgoztál, nem volt mit enned.

Isten viszont meglepetést is tartogatott számukra. A 2Mózes 31:13-ban Isten elmagyarázza, hogy a szombati pihenőnap megtartása jelül szolgál Izráel népe számára, melyből mindig tudni fogják, hogy Isten „az ÚR”. Isten ezzel azt akarta mondani nekik, s mondja nekünk is: Bebizonyítom nektek azt, hogy jó okotok van megbízni Bennem. Tudom, hogy féltek attól, hogy éhesek maradtok, Én azonban hétről hétre megmutatom majd nektek, hogy megbízhattok Bennem. Én mindig tartom a szavamat.

Talán már ismered a történet folytatását. Mannával és fürjekkel válaszolt Isten a nép félelmére. Napról napra kenyérrel etette őket, s gondoskodott róluk azon a napon is, amelyen arra kérte őket, hogy pihenjenek, s ne dolgozzanak.

Isten parancsa a pihenőnapra nézve tulajdonképpen nem más, mint egy meghívás arra, hogy bízzunk Őbenne. Amikor attól félünk, hogy pl. egy baráti meghívás visszautasítása megrontja kapcsolatunkat, bízhatunk Istenben, aki meg tudja őrizni a barátságot. Ha azon aggódnánk, hogy a lakásunk túl kicsi, az autónk túl régi, vagy ruháink ódivatúak, bízhatunk Istenben, hogy személyünk értéke nem anyagi dolgokban áll. Bízhatunk Istenben, ahelyett, hogy fogainkat csikorgatva próbálnánk megugrani határainkat, hogy végre valahára fellélegezhessünk, s „légzőzónánkban” élhessünk kicsit. 

Nap 1Nap 3

A tervről

Breathing Room

Van olyan, hogy nem tudsz élvezettel csinálni semmit, mert mindent te magad kell elvégezz? Ezerféle feladatot végzel azért, hogy megkönnyítsd szeretteid életét ... és eleget is teszel a kihívásnak, viszont hullafáradt vagy. Szükséged van egy kis levegőre. Egy meglepően egyszerű meghívással Isten felajánl neked egy módszert, amelynek segítségével lecserélheted leterhelő életritmusodat olyanra, amelyben végre békességet találsz. Ez az olvasási terv megmutatja neked, miként teheted ezt.

More

Szeretnénk köszönetet mondani ezért az olvasási tervért a North Point Ministries szolgálatnak, valamint Sandra Stanleynek. További információt a http://breathingroom.org weboldalon találsz, angol nyelven.