Beszélgetések IstennelMinta

Habár Emma Bald Ekhoff, a férjem nagymamája már évekkel azelőtt felköltözött a mennybe, hogy én beházasodtam volna a családba, számtalan történetet hallottam róla. Hagyatékaként szenvedélyes imáit hagyta ránk. Egyik barátunk így nyilatkozott: „Emma imái a mennyországot érintették.” Képzelheted, mennyire izgatott lettem, amikor egy délután régi dobozokat szelektáltunk, és rábukkantunk Emma konyhai kacatjaira – köztük a naplójával. Azonnal felcsaptam a kicsi barna kötetet, és nagy elvárásokkal kezdtem bele az olvasásba. A naplóban az 1942. év szinte minden egyes napjához került bejegyzés. Az utolsó szóig elolvastam, majd becsuktam és félretettem. A siralmas igazság az, hogy semmi különöset nem találtam benne. 

Március 3: „Vasaltam és zoknikat stoppoltam.” 

Március 8: „Mindannyian elmentünk a gyülekezetbe. Douglas átjött vacsorára. Elég szeles volt az idő ma.” 

Március 9: „Kitakarítottam a pincét. Gyönyörű nap volt. Leveleket írtam.” 

Érdekes lenne? Igen, mert részletesen ír a múlt századi tanyasi életről, viszont csupán csak töredéknyi bepillantást ad annak puszta valóságába. A legszenvedélyesebb bejegyzés az egész év során a következő volt, férjére vonatkozóan: „Ma van Dick születésnapja. Úgy szeretem őt.”

Gondolj csak bele te is, mit jelentett volna számomra, ha megtalálom a naplóban élete igeversét vagy az azévi célkitűzéseit. Milyen meghatározó lett volna egy falatka gyakorlati biblikus tanács, vagy még inkább, hogy mit szeretett Jézusban és miért! Milyen felemelő lett volna rátalálni egyetlen leírt imára – csupán egyre. 

Emma kis naplója itt van most is előttem, és el kell tűnődnöm: Máshogy írt volna, ha tudja, mennyire meg szerettem volna ismerni az Istenhez fűződő kapcsolatát? Szerette volna, hogy az ő imádsággal kapcsolatos élményeit beletegyem az én imanaplómba? Minden bizonnyal. 

Hetven év múlva, amikor a mi kacatos dobozunkat nyitja ki egy olyan nemzedék, amellyel sosem találkoztunk, miféle üdvözlet árad majd naplónkból feléjük a padlásablak fényében? Van valami, amit el szeretnénk mesélni a családunkról? A HITRŐL? Van olyan imádság a szívünkben, amelyet az utánunk következőkre hagyományozhatunk?

Az Istennel folytatott személyes beszélgetéseink értékesek; nagyon értékesek, és lehetséges, hogy hatalmas erővel érintenek majd meg egy eljövendő nemzedéket, akikkel mi magunk találkozni sosem fogunk.