Tapasztald meg Isten barátságát!Minta

Experiencing Friendship With God

1. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

A lélek pusztasága

Egészen addig, míg a mennybe nem jutunk, az élet rideg valósága folyamatosan igyekszik megdönteni az érveket, hogy higgyünk Istenben. Néha elbuksz, máskor pedig mások hagynak cserben. Terveid romba dőlnek. Ajtók zárulnak be, látszólag örökre. A körülmények nem igazodnak a kívánságodhoz, és bizonyos emberek úgy tűnik, képtelenek megváltozni. Talán az életed éppen egy nagy várakozás, vagy épp most hullik darabokra. Ha túl sokáig ezek a dolgok határozzák meg a valóságodat, nem csoda, ha kiábrándulsz és kiégsz a hitben.

Ez az állapot nem más, mint a lélek pusztasága.

A kivonulás után az izraeliták útja a Sínai-pusztaságon keresztül egyáltalán nem egy panorámás kiruccanás volt egy üde zöld ösvényen, amelynek a végén egy Instagram-megosztásra méltó naplementét csodálhattak meg. A pusztaság egy rettenetes, kietlen vidék volt, ahol a túlélés esélye csekélynek tűnt. Barátságtalan táj volt elviselhetetlen hőséggel és kopár földdel. Egy ilyen helyen nehéz lehetett hinni egy álomban, és még nehezebb lehetett az embernek megtalálni a célját.

A lélek pusztasága is épp ilyen. Amikor ezt éled meg, a csüggedés földjét tapodod. Amikor ráeszmélsz, hogy vándorrá váltál, kevesen fogják ténylegesen megérteni utazásodat. Gyakrabban tapasztalsz fájdalmat, mint haladást, és zavarodottságot, mint bizonyosságot.

Van olyan fájdalom, ami erősebbé tesz, de ez csupán üres közhely annak, aki vándorlása során ereje végére ért. Lehet, hogy általában magabiztos vagy, de a pusztaságban rajtad is könnyedén aggasztó bizonytalanság uralkodhat el. És az a legrosszabb, hogy nem tudhatod, mindez meddig fog tartani.

Szeretett Vándor, mi van, ha a pusztaság végső célja nem az, hogy jobbá válj vagy hogy eljuss valahová? Habár e sivár időszak átvészelésének valóban hozadéka lehet a szentté válás, az utazás megannyi fájdalma nem ennek a célnak a kegyetlen előfeltétele. Ehelyett a pusztaság célja az, hogy megtapasztald Isten jelenlétét – a jutalom tehát egy meghitt, hiteles és szenvedélyes barátság Vele.

A kivonulás könyvében olvashatjuk: „Az Úr szemtől szemben beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával beszél.” (SZIT, 33:11). Mit jelentene számodra megérezni Isten barátságát?

Nap 2

A tervről

Experiencing Friendship With God

Mostanában úgy érzed, mintha egy pusztaságban vándorolnál, ahol nincs a lelked számára sem víz, sem oázis? Mi van, ha ez a bolyongás vezet legnagyobb reménységünkhöz, ahhoz, hogy meghitten, hitelesen és szenvedélyesen megtapasztaljuk Isten jelenlétét? Ez az olvasóterv bátorít, hogy folytasd az utat, mert bár néha úgy tűnhet, sehová nem vezet, egyáltalán nem időpazarlás. Hiszen mindegy, milyen vidéken jársz, Isten együtt utazik veled mint Vigasztaló, Életadó és Barát.

More

Szeretnénk megköszönni a WaterBrook Multnomah kiadónak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt az olvasótervet. További információt az alábbi weboldalon találsz, angol nyelven: https://waterbrookmultnomah.com/books/726243/experiencing-friendship-with-god-by-faith-eury-cho/