Istent választani a világ helyett - Jákób és József életeMinta

Istent választani a világ helyett - Jákób és József élete

25. NAP A(Z) 42-BÓL/-BŐL

Olvasd el: 1 Mózes 40; 13. Zsoltár

IMÁK: Zsoltárok 13:5–6

„Mert kegyelmedben bízom, Örökkévaló! Teljes szívvel örülök, hogy megszabadítasz! Dicséretet éneklek az Örökkévalónak, mert jót tett velem!”

Elmélkedés

A mai olvasmányunkban Józsefet életének legmélyebb pontján látjuk. József édesapjának, Jákóbnak kedvenc fia volt. Isten ígéretet adott Józsefnek, álmokon keresztül mutatta meg, kivé válik majd, hogy egy nap testvérei és apja majd leborulnak előtte. Isten megjelent Józsefnek álomban és ígéreteket tett neki, ahogyan tette Jákóbbal, Izsákkal és Ábrahámmal is.

Mióta József ezeket az álmokat látta, rendkívüli nehézséget és igazságtalanságot tűrt el. A testvérei elárulták őt, egy gödörbe dobták és eladták rabszolgának. Sikeres lett Potifár házában, de csak azért, hogy később hamis bűntettel gyanúsítsák és igazságtalanul börtönbe vessék. És bár Józsefnek tekintélye lett a börtönben, még mindig szolgaságban élt.

Mindazok után, amiket József megélt, érthető lenne, ha a hitében botladozott volna, vagy ha úgy gondolta volna, már a kezdetektől félreértette Isten üzenetét. Mégis, mindezen események után is, Isten lehetőséget adott Józsefnek, hogy bebizonyítsa a hitét, a legmélyebb ponton is.

A főpohárnok és a pékmester álmainak feljegyzése József évekkel azelőtti álmaira emlékeztetik az olvasót (1Mózes 37). Nem tudjuk, hogy József felismerte-e ezeket a hasonlóságokat, de a könyv írója szándékosan említette meg ezeket a kapcsolatokat, hogy megmutassa az olvasóinak, Isten még mindig munkálkodik. Isten álmokon keresztül szólt Józsefhez a múltban, és Ő ezután is felhasználja az álmokat arra, hogy kijelentse Józsefnek a jövőt. József gondolatai nincsenek feljegyezve, de a cselekedetei mindent elárulnak. Az, ahogyan az álmokat értelmezte, megmutatta rendíthetetlen hitét. Még mindig hitte, hogy Isten szól az Ő embereihez álmokon keresztül, és hitte, hogy Isten megtartja a neki tett ígéreteit.

Isten dolgozik a mi életünkben és körülményeinkben. Ő egy látó, törődő és cselekvő Isten.

Láthatjuk ezt József életében és bátorítást nyerhetünk a saját körülményeinkre nézve. Nem számít mivel nézünk ma szembe, bebizonyíthatjuk a hitünket, azáltal, hogy továbbra is hiszünk Isten ígéreteiben. Isten továbbra is véghez viszi a szándékait; az Ő hűsége a múltban egy példa és ígéret az Ő jövőbeni hűségére nézve. Ő ezután is munkálkodni fog, akkor is, mikor mi gödörben érezzük magunkat. Ahogy a zsoltáros kijelentette, bízhatunk az Ő hűségében és eljövendő szabadításában, dicséreteket énekelvén Neki, mikor meggyógyulunk.

Nap 24Nap 26

A tervről

Istent választani a világ helyett - Jákób és József élete

Folyamatosan döntéseket hozunk. A döntéseinkkel sokszor az is együtt jár, hogy vagy a világ, vagy pedig Isten dolgait választjuk. Könnyen kísértésbe eshetünk, hogy a könnyű utat válasszuk, amely gyors előrehaladást tesz lehetővé, vagy hogy arra menjünk, ami a mi szemünkben a legjobbnak tűnik. Jákób és József élete bemutatja, hogyan fegyelmezi Isten az Ő gyermekeit, amikor a világot választják, és hogyan áldja meg őket, amikor mégis úgy döntenek, hogy Őt fogják követni.

More

Szeretnénk megköszönni a Love God Greatly Hungary-nak, hogy ezt a tervet biztosította. További információért látogasson el a következő oldalra: https://www.szeresdnagyonistent.hu/