Istent választani a világ helyett - Jákób és József életeMinta

Olvasd el: 1 Mózes 32:1–21; Zsoltárok 56:3–4, 10–11

IMÁK: Zsoltárok 56:3–4

„Mikor rám tör a félelem, én mégis benned bízom, Istenem! Istenben bízom, nem félek, halandó mit árthat nekem? Dicsérem Istent szaváért és ígéretéért!”

Elmélkedés

Isten Jákóbbal volt. Elhívta őt egy idegen földről, hogy térjen haza az Ígéret Földjére, atyái földjére. Isten megvédte Jákóbot minden veszedelemtől, sem apósa, Lábán, sem semmilyen ellenség nem árthatott neki vagy a családjának. Jákób engedelmes volt, kész arra, hogy megtartsa esküjét és hazatérjen, Istennel járva.

De azután egyre közeledett Ézsau, a legnagyobb ellensége. Bár Isten megvédte őt Lábántól, Jákób mégis nagyon félt és szomorú volt. Ellopta az elsőszülöttnek járó áldást a bátyjától, és amikor utoljára látták egymást, Ézsau megesküdött, hogy megöli őt.

Jákób ravasz természete már korán megmutatkozott. Furfangos és okos volt, megszerezte, amit akart. Tudta, hogyan kell úgy manipulálni a helyzetet, vagy becsapni valakit, hogy végül teljesüljön a terve. Eddig a pontig nincs nyoma annak, hogy Isten segítségét kérte volna. A mostani esemény körülményei azonban jól mutatják a Jákób jellemében történt változást. Bízott Istenben, hogy megvédi Lábántól, és engedelmeskedett a hazahívó parancsának. Nincs nyoma, hogy korábban, mielőtt manipulált egy helyzetet, bármikor imádkozott volna. Most mégis, amikor legfőbb ellensége 400 emberrel felé tartott, Jákób Isten védelmét és szabadítását várta.

Bár már elkezdődött benne a változás, mégis kidolgozott egy saját tervet, amivel magát akarta menteni. Az Ézsaunak szánt ajándékok kísérletek voltak arra, hogy kárpótolja testvérét azért az áldásért, amit sok évvel korábban ellopott tőle. Jákób le akarta kenyerezni testvérét azáltal, hogy nagy részét odaadja Ézsaunak abból, amit Istentől kapott. Ezek az ajándékok azt mutatják, hogy annyira félt Ézsau bosszújától, hogy önként feladta volna azt, amiről pedig tudta, hogy Isten egyenesen neki szánta. Jákób kérte Istent, hogy mentse meg, majd megpróbálta megmenteni önmagát.

Milyen gyakran fordul elő velünk, hogy Jákóbhoz hasonlóan Isten védelmét, előrelátását vagy bölcsességét kérjük, aztán mégis mindent a saját terveink szerint teszünk? Miközben arra törekszünk, hogy a világ dolgai helyett Isten dolgait válasszuk, fel kell ismernünk, hogy Isten válaszára bizony várni kell. Az Ő terveit nem lehet meghiúsítani. Az Ő áldása sosem késik, de a mi hajlandóságunk az aggódásra és csüggedésre sokszor arra késztethet miket, hogy magunkra hagyatkozzunk inkább. Ahelyett, hogy az Ő időzítésében bíznánk, hatalmas terheket veszünk magunkra, hogy biztosítsuk a szükségesnek vélt dolgokat. Bízzunk Istenben minden körülmények között és várjunk az Ő szabadítására.