Örök SzövetségMinta
Olvasd el: 2 Mózes 20:1–17; Máté 22:36–40
IMÁK: Máté 22:36–40
„Mester, melyik a legfontosabb parancs a Törvényben? »Ő így válaszolt: ’Szeresd az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel és teljes értelmeddel!’ Ez az első és legfontosabb parancs. A második is hasonló: ’Úgy szeresd embertársadat, mint saját magadat!’ Ez a két parancsolat az egész Törvény és a próféták írásainak az alapja. «”
A 2 Mózes 20-ban Mózes megkapta a két táblát, amelyekre a törvényt Isten ujja írta. Ezek nem új törvények voltak, hiszen a gyilkolás, lopás, hazugság és az Úr gyalázása mindig is helytelennek számított. Most azonban ezek leírásra kerültek.
Ha egy kicsit előrehaladunk az időben, egy olyan jelenetnek lehetünk szemtanúi, melynek során a zsidó vezetők rá akarják szedni Jézust, hogy valami olyasmit mondjon, amiért letartóztathatják. Meg akarták tudni, melyik parancsolat a legfontosabb. Jézus válasza tökéletes, mert minden parancsolatot tartalmaz. Amikor azt mondta, hogy teljes szívünkből, elménkből és lelkünkből kell szeretni az Urat, a 2 Mózes 20. fejezetének első négy parancsolatára utal. Amikor azt mondta, hogy felebarátainkat ugyanúgy kell szeretnünk, mint magunkat, a fennmaradó hat parancsolatra céloz.
A tízparancsolat mindegyike azért fontos, mert Isten erkölcsi törvényét képviselik, amely minden kor minden egyes emberére vonatkozik. Megtartva őket gyakoroljuk a szeretetet Isten és a felebarátaink felé.
Uram, segíts szeretni a törvényedet, hiszen az jó, tökéletes és helyes, és megtartásával kifejezhetjük szeretetünket Feléd és a körülöttünk élők felé. Adj vágyat és örömet, hogy azt tegyük, ami helyes. Ámen.
Szentírás
A tervről
Isten már a kezdetektől szövetségeket kötött a népével; olyan szövetségeket, amelyek kifejezik az Ő személyiségét és az Ő tervét az egész világra nézve. Miközben a karácsonyra készítjük a szívünket, azt fogjuk tanulmányozni, hogy Jézus hányféle módon teljesítette be Isten összes szövetséggel kapcsolatos ígéretét. Miközben az Ő születését ünnepeljük, látni fogjuk, Jézus hogyan tölti be az összes szükségletünket és hogyan hoz számunkra reménységet.
More
https://lovegodgreatly.com/hungarian/